2025.04.23. 22:11
Őrült fordítás után befejeződött a Szentes Szeged elleni helyosztója
A 7. helyért rendezett helyosztó negyedik felvonása is hatalmas küzdelmet és kevés gólt hozott. Nagy csata végén a Valdor Szentes 5–4-re győzött Szegeden, így az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot megnyerte 3:1-re a női vízilabda OB I.-ben miután az otthon elveszített mérkőzést követően 0:1-ről fordított.
A két csapat elmúlt meccseit figyelembe véve, már-már gólesővel jellemezhetjük az első két negyedben látottakat. Az első nyolc percben 2–0-ra ellépett a Valdor Szentes, majd a másodikban egyenlítettek a hazaiak. Átvenni már nem tudták a vezetést, Kövér-Kis góljának köszönhetően a nagyszünetben 2–3 állt a Tiszavirág eredményjelzőjén a női vízilabda OB I. hetedik helyéért rendezett párharc negyedik meccsén.

Fotó: Török János
A harmadik negyed elején még egyszer egyenlített a Szeged, Varga két góljával viszont 5–3-re elléptek a vendégek. Elmaradtak a gólok mindkét oldalon, jól sáfárkodott előnyével a Szentes. Egyet megőriztek a kettőből, így ezzel lezárul a bajnoki szezon a két csapat számára.