2025.05.01. 10:46
Elbírta a nyomást a Szedeák, újabb fontos győzelmet szereztek
Zsinórban három sikernél járnak. Egy ilyen kiélezett szituációban csak a győzelem számít, ezt pedig megszerezte az SZTE-Szedeák a PVSK elleni meccsen, így két győzelemre növelte előnyét a bennmaradásért folytatott harc során a riválisával szemben.

A közönség ezúttal is rengeteget segített az SZTE-Szedeáknak.
Fotó: Karnok Csaba
Hatpontos győzelmet aratott az SZTE-Szedeák a PVSK ellen a férfi kosárlabda NB I./A csoport alsóházi rájátszásában: a két csapat ütközete kiemelt jelentőséggel bírt, hiszen a meccset megelőzően egy győzelemnyi különbség volt a szegediek és a pécsiek között, így közel sem volt mindegy, milyen szituációból folytatódhat majd a bajnokság. A Szedeák ugyan többször is vezetett tíz ponttal, de ezen az estén nem ültek igazán a távoli dobások, így a PVSK többször is vissza tudott kapaszkodni.

– Gratulálok a Pécsnek, nagyon kemény meccs volt. Nem volt szép, de a lényeg a győzelem. Ilyen meccsre számítottunk, ma is kemények, agresszívek voltunk, viszont kintről nem mentek a dobásaink, ezért volt ilyen nehéz. Ez ismét a szív diadala volt, a közönség előtt is le a kalappal, hiszen belehajszoltak bennünket a győzelembe! Ismét mindenki belerakta mindenki a munkát a mai győzelembe, mindenki átérezte a meccs súlyát, és hozzátette a magáét ehhez a sikerhez! – összegzett a meccset követően Simándi Árpád, az SZTE-Szedeák vezetőedzője.
Alan Herndon ezúttal 17 percet töltött a pályán, hiszen a harmadik negyed elején megkapta a negyedik személyi hibáját is.
– Egy küzdelmes meccs volt, mindkét csapatnak roppant fontos volt a mai találkozó a tabella miatt. Próbáltunk nem túl sok nyomást helyezni magunkra, de tisztában voltunk, mekkora téttel bír ez a meccs. Végig küzdöttünk, a kemény munka eredménye pedig a győzelem lett – mondta az amerikai center.
A PVSK vezetőedzője, Szrecsko Szekulovics korábban a Szedeákkal bajnoki bronzérmet nyert, akkor együtt dolgozott Simándi Árpáddal, most viszont ellenfélként találkoztak az újszegedi sportcsarnokban.
– Gratulálok a Szegednek és Simándi Árpád barátomnak a győzelemhez! Mindig nehéz játszani Szegeden, de ma rosszul indítottuk a meccset. Kétszer visszajöttünk, egálnál pedig három támadást is elrontottunk, utána pedig nem volt több erőnk arra, hogy visszajöjjünk. Az első félidőben sok, tíz eladott labdánk, így pedig nagyon nehéz játszani. Nehéz szituációban vagyunk, szombaton próbálunk Oroszlányban javítani – utalt a szerb szakember arra, hogy szombaton a szegediek mögött álló két csapat, az Oroszlány és a Pécs egymás ellen folytatja a bajnokságot.