2025.05.29. 10:09
Csapatot válthat, de maradhat az NB I.-ben a kisteleki középpályás
Két év után igazolhat új csapatba. Sajtóhírek szerint távozhat a Kecskeméttől Zsótér Donát, és az NB I.-ben folytathatja karrierjét.
Búcsúzni kényszerült az NB I.-től a Kecskeméti TE, amely a külföldi játékosaitól elköszönt, hiszen a másodosztályban a központi támogatáshoz kötött előírás, hogy csak magyar labdarúgókat foglalkoztathatnak a klubok. A csakfoci.hu úgy tudja, a további távozók között lehet Zsótér Donát is, a 29 éves középpályás szerződése lejár a nyáron, így szabadon igazolható lesz az előttünk álló transzferidőszak során.

A portál értesülései szerint a kisteleki középpályás nem tart a kecskemétiekkel az NB II.-be, azonban továbbra is az élvonalban szerepelhet, hiszen az újonc Kisvárda érdeklődik iránta. Zsótér két éve igazolt a Kecskeméthez, az idei szezonban 3 gól és egy gólpassz volt a mérlege, a Puskás Akadémiának, a Fehérvárnak és az Újpestnek talált be a 2024–25-ös szezon közben. A pályafutását a SZEOL SC-ben kezdő játékos karrierje során 284 élvonalbeli bajnokin lépett pályára, 2017-ben bajnokságot nyert a Honvéddal, míg 2018-ban az Újpest csapatával magyarkupa-győztes lett.