2025.06.18. 11:35
Hat szegedi indul az Eb-n – aranyesély Racicében!
Az idény első nagy világversenyét rendezik csütörtöktől vasárnapig Csehországban. A racicei gyorsasági kajak-kenu Eb-n hat versenyző állhat rajthoz az MVM Szegedi VE-ből.
Válogató, majd két világkupa: erős kezdés várt a gyorsasági kajak-kenu szakág képviselőire az elmúlt időszakban. Ezt követően kisebb pihenés következett, innentől viszont a nemzetközi versenyeké a főszerep, kezdésként csütörtöktől vasárnapig a csehországi Racicében, ahol az Európa-bajnokságot rendezik. – Egy háromhetes sorozatterhelésben voltunk, Poznan után volt is egy kis fáradtság, de az edzők jól összerakták ezt a három és fél hetet, tökéletes formában utazunk – kezdte Nagy Bianka, az MVM Szegedi VE kenusa, aki Kiss Ágnessel párban 200 és 500 méteren versenyez majd az Eb-n. Ezekben a számokban remekül szerepelt a szegediek duója az eddigi versenyeken, így jó előjelekkel várhatja az Európa-bajnokságot.

– Úgy érzem, amilyen rövid időnk volt, ahhoz képest jó volt a forma tavaly az olimpián is. Most nyugodtabb volt a felkészülésünk, az első vízre szállás óta elkezdtük építeni az egységünket. Szeretnénk még egyet lépni a világbajnokságig, és úgy érzem, képesek is vagyunk erre, ezt az időeredmények is visszaigazolják. Mostanra tudják a riválisok, hogy velünk is számolni kell, tisztában vannak vele, ha mi nem hibázunk, akkor egy jó pályát megyünk. Az ukránoknál alakult egy új páros, fél szemmel őket is figyelnünk kell – tette hozzá Nagy Bianka. A kenusok szövetségi kapitánya, ifj. Foltán László az Eb előtt elmondta, győzelmet vár a szegedi párostól az Európa-bajnokságon.
Hat induló az MVM Szegedi VE-ből
Az MVM Szegedi VE-ből összesen hatan indulhatnak az Eb-n. A női kenupáros mellett a férfi kajaknégyessel lesz ott a mezőnyben Nádas Bence és Keller Gergő, akik Hidvégi Zalánnal és Hunorral ülnek majd egy hajóban, míg Csizmadia Kolos három év elteltével versenyezhet egyesben egy világversenyen, ő K1 200 méteren indul. Csehországban a para szakág is versenyez, így a szegedi klub két paralimpiai érmese, Varga Katalin (KL 2 200 méter), valamint Suba Róbert is (KL1 és VL2 200 méter) ott lesz Racicében.
– Pozitívan várom az Eb-t, jó formában érzem magam. Kétszáz méteren nem sok hibalehetőséged van, az is egy hibának számít, ha nem hiszel magadban. A múlt heti pályák nagyon jól sikerültek, hétfőn egy orkán szélben is jó időt eveztem, és úgy érzem egyre jobban hasonlít arra, amilyen kétszáz métert elképzelek. Bármilyen fura, még soha nem voltam Racicében. Pont a hétvégén volt nálunk Kuli Pisti a feleségével vendégségben, ő azt mondta, szerinte a szegedi után ez a második legjobb pálya a világon. Remélem, ezt meg tudom majd erősíteni az Eb után – nyilatkozta az Európa-bajnokságot megelőzően Csizmadia Kolos.
Az Eb programja csütörtökön 10 órától kezdődik, az elő- és középfutamokat az m4sport.hu-n lehet követni, a szombati és vasárnapi döntőket a csatorna élőben közvetíti.