2025.06.20. 20:18
Két szegedi kenus sikerét hozta a Maty-éren zajló válogató első napja - fotók
A felnőttek Eb-je mellett az ifjúságiak is versenyeznek. A Maty-éren zajló ifjúsági válogatón az MVM Szegedi VE két fiatal kenusa is nyerni tudott, így készülhet a nyári világversenyekre.

Marenec-Dózsa Zsombor és Barna Dávid Zsombor is dobogóra állhatott a szegediek közül.
Fotó: Karnok Csaba
Három döntőben volt érdekelt az MVM Szegedi VE a Maty-éren zajló ifjúsági kajak-kenu válogató nyitónapján. Az esemény a kajak négyesek döntőivel kezdődött, a fiúknál a Molnár Merse és Balog Áron fémjelezte egység (Opavszky Milánnal és Kiri Zénóval egy hajóban) ötödik lett, míg Deme Zalán hetedik lett egy másik négyes tagjaként.

Délután aztán jött Paragi Petra, aki C1 200 méteren ezúttal is magabiztos sikert aratott: az idei első, szolnoki válogatón négy arannyal zárt kenus páros társát, Matkovics Vandát előzte meg, míg a dobogó harmadik fokára a szintén szegedi Kis-Batka Iringó Júlia állhatott fel. Paragi Petra ezzel kivívta a nemzetközi versenyeken való indulás jogát, hiszen mindkét válogatót ő nyerte ebben a számban.
– Kicsit szokatlan volt, hogy középfutamot is menni kellett, de úgy érzem, jól sikerült felépítenem a napot. A döntővel nem vagyok annyira elégedett, voltak hibák a pályámban, de így is sikerült nyernem. Ötszáz egyesben most nem indulok, most már az ötszáz pároson van a hangsúly. Kicsit viszont megnyugodtam, hiszen a kétszáz egyesen volt a hangsúly, örülök, hogy itt sikerült nyernem – nyilatkozta a futamot követően Paragi Petra.
MVM Szegedi VE: érmek a nyitónapon
Nem sokkal később a férfi kenu egyesek ezer méteres döntője is két szegedi érmet hozott, Marenec-Dózsa Zsombor pedig ezúttal is megállíthatatlan volt. A szegediek fiatalja végig uralta a futamot, és nyert ismét aranyat, megelőzve klubtársát, Barna Dávid Zsombort, míg a szegediek közül Molnár-Gábor György negyedik, Gyányi Milán pedig ötödik helyen végzett.
– Szerencsére három óra volt mindegyik futam között, így próbáltam jól beosztani az erőmet. Az első pályát meg kellett csinálni, az még nagyon fájt, ott jobban bele kellett állni, de próbáltam fokozatosan felépíteni a napomat, hogy egy erős döntőt tudjak menni. Az első válogatót követően próbáltam edzéseken arra koncentrálni, hogy jobban meg tudjam tartani, vagy esetleg növelni az előnyömet – összegzett Marenec-Dózsa Zsombor.
Két arannyal kezdték a ifjúságiak válogatóját a szegedi kajak-kenusok
Fotók: Karnok Csaba
A Maty-éren zajló ifjúsági válogató vasárnapig tart, szombaton délelőtt a férfi kenupárosok 500 méteres döntőjében három szegedi érdekeltségű egység is lesz: Molnár Ádám István és Molnár Lukács Ivo, valamint Kiss Martin Vajk és Molnár-Gábor György párosa mellett Gyányi Milán a paksi Pálfalvi Viktorral lesz ott a döntőben.
Délután két etapban is újabb döntőket rendeznek, 14.30-tól és 18.20-tól rendeznek finálékat a Maty-éri pályán.