2025.06.20. 11:35
Bejelentette első nyári érkezőjét az NB I.-es szegedi futballcsapat
Kőkemény és gyors védőként jellemzett játékos az első nyári érkező. A Diósgyőr 21 éves futballistája, Komlós Lilla a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női NB I.-es labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását.
Gyors, kőkemény és határozott védőként jellemezte Major László vezetőedző Komlós Lillát, aki a tréner szerint stabilitást adta a csapat hátsó alakzatának. Az elmúlt három idényben a DVTK-val egyaránt az ötödik helyen végzett a női NB I.-es bajnokságban.

Fotó: Vajda János/MW
– Miskolcon lejárt a szerződésem, s úgy gondoltam, máshol is szívesen kipróbálnám magam. Meglepett a Szeged érdeklődése, de nagyon örültem a megkeresésnek. Szeretem a kihívásokat, véletlenül sem ugrok el azok elől, ezért döntöttem úgy, hogy elfogadtam az ajánlatot. Nagyon várom már a közös munkát a lányokkal és a stábtagokkal. A DVTK színeiben mindig jó meccseket játszottunk a St. Mihály ellen, sok küzdelmes, kemény mérkőzésre emlékszem az elmúlt évekből. Izgatottan várom a felkészülést és a bajnokságot is már a szegedi együttes tagjaként, s persze biztosan nagyon különleges lesz majd a Diósgyőr ellen pályára lépni – nyilatkozta a klubhonlapon Komlós Lilla.
Remekül zárták a női NB I. legutóbbi kiírását
A KÉSZ-St. Mihály-Szeged labdarúgócsapata hetedik helyen zárta a szezont, ami történelmi, hiszen ennyi pontot (huszonhatot) még sosem szerzett ebben a lebonyolítási rendszerben.