2025.06.12. 20:28
Az utolsó pillanatokig nyílt volt a vármegyei kupadöntő – videóval
Izgalmas volt a finálé. A Csongrádon lejátszott vármegyei kupadöntő lendületes és jó meccset hozott, a Sándorfalva a tavaly elveszített döntőt követően 2025-ben már kupagyőzelmet ünnepelhetett.

A Sándorfalváé lett a vármegyei kupa.
Fotó: Karnok Csaba
Nem mondhatni, hogy kivárásra játszottak volna a kupadöntő résztvevői, a Makó és a Sándorfalva is megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést az első negyedórában. Ebből a lendületes, nyílt játékból a Makó jött ki jobban, hiszen Beregszászi beadását követően Vas második szándékból fejelhetett, a Maros-partiak gólkirálya pedig okosan átfejelte védője és a kapus fölött is a labdát. A gól egy kicsit megfogta a Sándorfalvát, azonban egy rövidebb periódust követően átvette a meccs irányítását a vármegyei I. osztály ezüstérmese. Sorra jöttek a lehetőségek a sándorfalviaktól, egy alkalommal a gólvonalról kellett mentenie a makói védelemnek. Bő öt perccel a szünet előtt azonban Oláh már gólra váltotta a sokadik helyzetet, a támadó közelről, egy fordulás után egalizált.

A második félidő is hasonlóan pörgősen kezdődött, Frank rögtön újra vezetéshez juttathatta volna csapatát, viszont közeli lövésénél jól zárt Sági. Nem sokkal később a Sándorfalva a kapufát találta el, majd Széll került ziccerbe egy kényszerítőt követően, de maradt az 1–1. A félidő közepén egy pontrúgás hozta meg a fordulatot: a veszélyesebben játszó Sándorfalva egy sarokrúgást követően fordított, a megcsúsztatott labdát követően Gyuga fejese a kapufát találta el, majd Varga Richárd közelről bekotorta a labdát, 1–2. A folytatás küzdelmes mezőnyjátékot hozott, és bizony a tét is érződött mindkét oldalon, az idő teltével a feszültség is nőtt a pályán.
A végén mindent egy lapra tett fel a Makó, Szalkai is előrejött egy szabadrúgásnál, viszont egyenlítenie nem sikerült a makóiaknak. A Sándorfalva a tavalyi ezüstérmet követően ezúttal megnyerte a kupát, a Makó pedig alaposan megnehezítette ellenfele dolgát, de második helyen végzett a kupában.
Fordított, és kupagyőztes lett a Sándorfalva
Fotók: Karnok Csaba
Makó FC–Sándorfalva 1–2 (1–1)
Labdarúgó Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, döntő. Csongrád, 400 néző. Vezette: Kakuk Szabolcs (Gera, Burzon).
Makó: Szalkai – Fancsali, Molnár D., Beregszászi, Borbély Sz. (Czebe, 60.) Vas, Kardos, Frank, Pepó, Dancsó (Miletic, 81.), Borbély B. (László, 59.). Edző: Botlik Róbert.
Sándorfalva: Sági – Buzai, Bácsi (Bánóczki, 75.), Oláh (Vajna, 72.), Babolek, Varga R., Juhász, Bitó (Tóth L., 90.), Rabecz, Széll (Gulyás, 87.), Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Vas (15.), ill. Oláh (39.), Varga R. (69.).
Sárga lap: Dancsó (32.), Frank (44.), Vas (66.), ill. Bitó (35.), Bácsi (75.), Tóth L. (93.).