Labdarúgás

2025.06.14. 10:27

Itthon érheti el a célját a vármegyei bajnokcsapat

Következik a párharc második meccse. Múlt héten remek alapot teremtett magának a Szeged-Csanád GA II., amely a vasárnapi, Gyöngyös elleni mérkőzésen kiharcolhatja a magasabb osztályban való szereplést.

Kedvező helyzetből várhatja a párharc második, szegedi mérkőzését a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., amely ezúttal hazai pályán találkozik a Gyöngyössel. Az NB III.-ba való feljutásért vívott csata első felvonása során a második félidőben egy klasszikus mesterhármassal nyertek a Tisza-partiak, így az előny náluk van – mindezek mellett hiba lenne hátradőlnie a Szeged-Csanád GA II.-nek, hiszen még van hátra kilencven perc, amely arról dönt, hogy a következő, július 27-én kezdődő szezont ki kezdheti majd a harmadosztályban. 

Szeged-Csanád GA II.
Koncentráltnak kell maradnia a Szeged-Csanád GA II.-nek a visszavágón. Fotó: Karnok Csaba

Ingyenes a Szeged-Csanád GA II. visszavágója

Ezt igyekezett hangsúlyozni Bilics Igor, a szegediek vezetőedzője is, mondván, minden mérkőzés más, ezáltal ugyanúgy fókuszáltnak kell maradniuk a párharc második meccsén is. 

Vasárnap 17 órától tehát eldől, eléri-e a célját a Szeged-­Csanád GA II., amely mellett a Tarpa és az Ózd-Sajóvölgye várhatja hasonlóan jó helyzetből a második meccset, hiszen a múlt vasárnap lejátszott első mérkőzéseken mindkét gárda 3–0-ra nyert idegenben. A vasárnapi találkozót a szurkolók ingyen tekinthetik meg a Szent Gellért Fórum gyakorlópályáján. 

Az NB III.-ért vívott osztályozók visszavágói:  (zárójelben az első meccs eredménye:)

Vasárnap, 16 óra: Törökszentmiklós–Pápa (0–3). 17 óra: Tarpa–Dombóvár (3–0), Zalaegerszeg II.–Karancslapujtő (0–2), Ózd-Sajóvölgye–Hajdúnánás (0–3), Mohács–Gödöllő (0–1), Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Gyöngyösi AK (3–0), Balatonllele–Csepel UFC (1–2), ISA Haladás–Dunaújváros (1–2). 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában