2025.06.12. 15:46
Több mint két maraton – a szegedi triatlonos ezt is kipróbálta
Belekóstolt az ultrafutásba. Nemzetközi terepen szerzett bronzérmet a szegedi triatlonista, Szilágyi Péter azonban egy egészen más típusú versenyen is részt vett az elmúlt időszakban.
A Balatonszemesen megrendezett 100 kilométeres ultrafutó bajnokságon is rajthoz állt Szilágyi Péter: a szegedi triatlonista számára jól is alakult a verseny, ám végül nem tudta befejezni azt.

Újdonságot próbált ki Szilágyi Péter
– Szerettem volna belekóstolni az ultrafutás belépő szintjére. Sajnos a száz kilométeres országos bajnokságról egészségügyi okokból ki kellett szállnom hetven kilométernél. Nagyon sajnáltam, mert a körülményekhez mérten frissnek éreztem a lábamat, ráadásul dobogós helyen is voltam, éppen akkor kezdtem harcba szállni az első helyért – mondta Szilágyi Péter.
Ezt követően a Nagyváradon megrendezett Xman Romania versenyen állt rajthoz, ahol középtávon indult: itt 1,9 km úszást, 90 km biciklizést, valamint 21,1 km futást kellett teljesítenie a résztvevőknek. Ezen a távon két magyar állhatott a dobogóra, a győztes honfitárs mellett ugyanis Szilágyi Péter lett a harmadik, aki csak húsz másodperccel maradt le a második helyen végzett ciprusi ellenfelétől.
– Mivel többet edzettem futásra, számítottam arra, hogy ez lesz a legerősebb számom. Van bennem egy kis tüske, de nem vagyok elégedetlen, hiszen mégiscsak dobogón végeztem. Remek szervezés volt, nagyon jól futható pályán, szép környezetben voltunk. Egyedül a víz volt hideg, ez azonban inkább a hosszútávosoknál jelentett problémát – összegezte a nagyváradi versenyt Szilágyi Péter.
Hozzátette, a folytatásban az olimpiai távú verseny, a tatai Old Lake Man vár majd rá, augusztusban pedig az 50 km-es futó országos bajnokságon áll rajthoz.
– Idén kevesebb versenyt tudtam bevállalni, a család is több időt elvesz, hiszen van egy három és fél, és egy kétéves gyermekem. Lefárasztanak, de egyben fel is töltenek a nap végére – zárta Szilágyi Péter.