2025.07.04. 10:01
A történelmi eredmény után nincs megállás a szegedi atléta számára
Ők döntötték el a magyar válogatott sorsát. Kovács Árpád a 4×400 méteres váltó tagjaként járult hozzá a magyar atlétikai csapat elitdivízióban való bennmaradásához, ám máris újabb nemzetközi feladatok várnak rá.
Az utolsó szám előtt ugyan jó helyzetben volt a magyar atlétikai válogatott, de ahhoz, hogy bebiztosítsa bennmaradását a divízió I.-ben a csapat Európa-bajnokságon, szükség volt a váltó teljesítményére: a magyar futamgyőztes négyesnek tagja volt a szegedi Kovács Árpád is, míga magyar atlétikai csapatban az SZVSE két súlylökője, Beregszászi Renáta és Fekete István is versenyzett.

– Mondhatni tét nélkül futottunk, hiszen szinte minden esetben bennmaradtunk volna. Persze, ha elejtjük a botot és az ukránok megnyerik a futamot, akkor kiesünk, de szerencsére ez nem következett be. Szerettünk volna egy országos csúcsot futni, de ehhez végül egy szűk másodperc hiányzott. Ehhez talán egy szorosabb verseny kellett volna. Különleges egy ilyen verseny, a csapat Európa-bajnokság. Vannak számok, amelyeket az európai nemzetek uralnak, gondolok itt a holland Femke Bolra, vagy az olasz súlylökőre, Leonardo Fabbrira, viszont minden országnak vannak üres számai is, így fel lehet velük venni a harcot, ezt be is bizonyítottuk – összegezte a madridi csapat Európa-bajnokságot a gödöllői színekben versenyző atléta. A magyar csapat végül a tizenharmadik helyen végzett, így bennmaradt a 16 csapatos elitligában.
Még jobbat szeretne Kovács Árpád
Kovács Árpád számára a csapat Eb-t követően további nemzetközi versenyek várnak, július 17-20. között a norvégiai Bergenben rendezik az U23-as Európa-bajnokságot.
– Nem mostanra időzítettük a csúcsformát, biztos vagyok benne, hogy van még a futásomban. Nem volt kiemelkedő az időm, igaz, egy váltóban futott időeredményből nem is feltétlenül kell messzemenő következtetéseket levonni. Ez a hét egy kicsit könnyebb, majd hétvégén jön az U23-as országos bajnokság, jövő héttől pedig edzőtábor vár rám – zárta Kovács Árpád.