2025.07.05. 12:55
Európa tetején az MVM Szegedi VE fiatal kenusa
Csodaszép siker a romániai Eb-n. Az ifjúsági és U23-as gyorsasági kajak-kenu Európa-bajnokságon aranyérmes lett az MVM Szegedi VE fiatalja, Marenec-Dózsa Zsombor.
Nagyszerű teljesítmény mutattak az MVM Szegedi VE fiataljai a romániai Pitestiben zajló ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság előfutamai során. Minden szegedi egység döntőbe jutott az első két nap során, a legtöbben pedig futamgyőztesként tették ezt. Szombaton viszont már döntőket rendeztek a korosztályos Eb-n, az érmekért folyó csatározások első felvonása alkalmával Marenec-Dózsa Zsombor volt érintett.

A szegedi kenus ugyan nem kezdett jól a C1 1000 méter döntőjében, azonban féltávhoz közeledve már megelőzte az olasz ellenfelét, és élre állt. Zsombor a táv hátralévő részében nem hagyott kérdést, és folyamatosan növelte előnyét, végül pedig több mint egy hajóhosszal nyert. 4:01.965-ös idővel ért célba, több mint öt másodperccel megelőzve a második olasz versenyzőt.
MVM Szegedi VE: vasárnap jön a dömping
– Nagyszerű érzés, nagyon hálás vagyok a családomnak, büszke vagyok arra, hogy itt lehetek, nagyszerű verseny volt! Hosszú volt az ezer méter, rosszul rajtoltam, de ezt követően csak saját magamra koncentráltam, nagyszerű riválisaim voltak, jó verseny volt! – mondta a futamot követően Marenec-Dózsa Zsombor.
A magyar csapat kiválóan indította az első döntős etapot, hiszen az öt eddigi finálé mindegyikében dobogóra állhatott egy magyar versenyző, négy arany mellet egy bronz az eddigi mérleg. A romániai ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon vasárnap jön majd a dömping a döntők tekintetében, összesen 11 szegedi egység versenyezhet majd érmekért a korosztályos kontinenstorna zárónapján.