Labdarúgás

2025.07.03. 11:17

Két gólt hozott az NB-s csapatok egymás elleni edzőmeccse

Folytatták a felkészülést. Az SZVSE-stadionban találkozott a két harmadosztályú vármegyei csapat.

Nem csupán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia lépett pályára hétközben, a két NB III.-as vármegyei csapat, az SZVSE-G-Falc Kft. és a Hódmezővásárhelyi FC előbbi csapat pályaválasztása mellett találkozott egymással. Az előző szezonban lejátszott két bajnokival ellentétben ezúttal az SZVSE győzött, a Vasutasok mindkét félidőben egyszer-egyszer eredményesek voltak, így megnyerték a felkészülési mérkőzést.

SZVSE
Az SZVSE nyerte a két csapat felkészülési meccsét. Fotó: Gémes Sándor

Ami a folytatást illeti, az SZVSE szombaton szintén hazai pályán játszik majd, amikor szintén a harmadosztályú Martfű lesz az ellenfél, míg a Hódmezővásárhelyi FC ismét Szegedre utazik, ám ezúttal az NB II.-es Szeged-Csanád GA otthonában lép pályára.

A harmadik NB III.-as vármegyei klub, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. is elkezdte a munkát, és az első nyári gyakorlómeccsét szombaton játssza majd, amikor szintén az NB III.-as Dunaújvárossal találkozik hazai pályán, majd néhány nappal később a két csapat ismét egymás ellen játszik, ám ekkor már a dunaújvárosiak lesznek a pályaválasztók.

SZVSE–Hódmezővásárhelyi FC 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Farkas, Albert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában