Berkes Zoltán: kerüld a balhét, inkább fuss

Kíváncsiak voltunk Berkes Zoltán néhány gyerekkori kedvencére.

Játék: – Egy uszkár játék kutya. Vele aludtam, játszottam még nagyon pici gyerekként.

Mesekönyv: – A 77 magyar népmese.

Rajzfilm: – Na, megállj csak!, Kengyelfutó gyalogkakukk, Mekk Elek. Még ma is szívesen megnézem őket.

Tantárgy: – Matek, fizika, testnevelés.

Tanár: – A fizikatanárom, dr. Király Bálint, aki később polgármester volt Kazincbarcikán.

A borsodi gyerekkor megtanít az életre. Az egykori 13-szoros válogatott röplabdás, [namelink name="Berkes Zoltán"] (41) – sorozatunkban a korábbi kosaras, [namelink name="Pávlicz Gábor"] passzolta neki a labdát – Kazincbarcikán több olyan eseménnyel is szembesült, amelyet néhányunk elképzelni sem tud.

– Édesapám kemény, de emberséges családfő volt, egy kicsit tartottam is tőle. Azt mondta: kerüld el a balhét, de ha nem megy, akkor fuss. Ebben a kilencéves korom óta űzött röplabda sokat segített. És volt is rá szükségem például akkor, amikor 16 évesen fényes nappal a buszmegállóban hárman elém álltak, majd egy kést az oldalamhoz nyomva pénzt kértek. Toronyai barátommal gyorsan tele lett a gatya, és az volt a szerencsénk, hogy éppen beindítottak egy buszt. Amíg a trió erre figyelt, mi elinaltunk. Kergettek punkok is: Szlovákiából jöttünk haza 40 üveg sörrel, amikor el akarták venni tőlünk. Jó kis kassai szlovák sör volt, naná, hogy féltettük, kellett az esti bulira. Ekkor is futottunk, kezünkben az italokkal... – mesélt Berkes.

A korábbi röplabdás 22 évesen került Szegedre, addig – ahogy a szlengben hívják, kazincbarcelonai – panelben élt.

Berkes Zoltán élete. Márka üdítők. Fotó: DM

– Ahogy kész voltam a tanulással, rögtön mentem le játszani. A lakótelep építési terület is volt, így homokdombok, földkupacok, gazos részek váltogatták egymást, amelyeken dzsungelharcosokat imitáltunk. Huncut voltam, mindig a csínytevésen törtem a fejem, ilyen volt, amikor egy bot végére sárgalacsint tettünk, majd azzal lőttük a másikat. Naná, hogy koszosan mentem haza. Akkor is, amikor a téli időszakban szánkóztam. Néha csak egy szem hó volt, sárban húztam végig a szánkót, de akkor is nekiindultam a hegyoldalnak, és csúsztam. Nagyjából négy-öt perc volt a felút, húsz másodperc a csúszás – nem gondolkodtam sosem, hogy újrakezdem-e. Volt, hogy magunknak csináltunk szánkópályát a fák között, így odahordtuk a havat. Ment át rajtam nagy sebességgel szánkó, mégsem lett semmi bajom. Azt gondolom, ezeken a tapasztalatokon minden gyereknek át kell esnie, hogy tudja, mi a jó és mi a rossz. Felnőttként nem úgy kezeljük az első pofont, mint gyerekként. Ezért is jó a sport, mert ott szembesülhetünk a kudarcokkal, és máshogy kezeljük a való világban – vélte Berkes.

Mint röplabdás a magassága miatt gyerekként is kilógott a tömegből.

Barátok között. Fotó: DM

– A nyolcvanas évek közepén rendre tele volt a barcikai mozi, mi is eljártunk a 400 fős helyiségbe, főleg Piedone-filmeket nézni. Édesapám sem számított alacsonynak, mikor beültünk a moziba, mindig volt mögöttünk valaki. Egy ilyen alkalommal ránk szóltak, hogy üljünk már le, mire apám a dörmögős hangján visszaszólt: már ülünk – mondta végül Berkes Zoltán, aki a volt kosaras Zsemberi Erikának passzolta tovább a labdát.

– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak? – Védő vagy kapus voltam. Nem számítottam labdazsonglőrnek, de szerettem futballozni.

– Volt bőrlabdája? – Igen, nem is egy. A betonon nyúztuk, néha lábtengóztunk, ketten már elegen voltunk egy jó focihoz.

– Házőrző volt a bújócskában? – A szabályokat mindig betartottam, és mentem, kerestem, kutattam a kijelölt területen.

– Mászott fára? – Hogyne. A víkendházunknál mindig engem, a kicsit küldték fel a fára leszedni a termést. A leesés sem maradt el.

– Verekedős volt? – Nem, inkább elkerültem a balhét apám tanácsára.

– Legjobb gyerekkori barátja?

– Toronyai Istvánnal kezdtem el a röplabdát, az öccse válogatott feladó volt. Bagó László a másik, aki a Kazincbarcika másodedzője volt tavaly.