Helyi sport

2017.07.04. 11:05

Boltics is marad a Naturtexben

A csapatkapitány Andrija Csirics és Nenad Sulovics után Marko Boltics is úgy döntött, a 2017-2018-as idényben újra a Naturtex-SZTE-Szedeák együttesét erősíti.

Süli Róbert

A 29 éves irányító az előző szezonban 34 bajnoki mérkőzésen 12.3 pontot, 8.1 gólpasszt, 4.8 lepattanót és 2 szerzett labdát jegyzett, az alapszakasz végén a gólpassz rangsorban a második, a labdaszerzők között a harmadik, a VAL-pontok alapján a negyedik helyen zárt.


- Boldogan térek vissza a Szedeákba, hiszen a csapattársaimhoz hasonlóan én is remekül éreztem magam Szegeden, és nagyon jó szezont futottunk - mondta a Naturtex játékmestere.


Marko Boltics a 2014-2015-ös idényben a Craiova csapatában már dolgozott együtt Andjelko Mandiccsal, kitűnően ismeri tehát a Szedeák új vezetőedzőjét.


- 2014 tavaszán Szlovéniában a Domzaléval befejeztük a szezont, és egy ideig nem érkezett számomra megfelelő ajánlat. Aztán decemberben jött „Duca" Mandics hívása, és miután a Craiovához szerződtem, nagyon sokat segített nekem, tehát szép emlékeket őrzök arról a fél évről, amit a román bajnokságban együtt töltöttünk. Emberileg és szakmailag is csak jókat mondhatok róla. Felkészült szakember, aki képes pozitív energiát adni a játékosoknak és jó hangulatot tud teremteni a csapaton belül. Úgy gondolom, a következő idényben komoly előnyt jelenthet számunkra, hogy szinte a teljes keretünk együtt maradt, és egymás gondolatait is ismerjük – jelentette ki a szerb kosaras.


Hasonló optimizmussal tekint az új évad elé Bonifert Domonkos, a Naturtex-SZTE-Szedeák ügyvezetője is:


- Feltétlenül a javunkat szolgálja, hogy nem kell elölről kezdenünk a csapatépítést, és megközelítőleg ugyanazzal a kerettel dolgozhatunk majd. A legutóbbi bajnokságban szerepelt négy külföldi kosarasunk közül hárman már biztosan visszatérnek, és reménykedünk abban, hogy a sor még nem ért véget – mondta a szegedi klubvezető.

Címkék#Naturtex

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában