Futball zsíros kenyérrel

– Olyan közösségben, olyan közegben nőttem fel Kiskunfélegyházán, ami ezután az egész életemet meghatározta – idézte fel gyermekkorát [namelink name="Várkonyi Béla"], a szegedi Madách általános iskola testnevelő tanára, a Volán SC és a Délép SC egykori NB I-es kézilabdása.

– Az utcánkban, ahol Móra Ferenc is született, remek baráti társaság jött össze. Reggeltől estig fociztunk, fejeltünk. A szülőktől az kapott zsíros kenyeret, paradicsomot és paprikát, aki a csapathoz tartozott. Aki nem játszott velünk, annak nem járt ez a jutalom. Akkor sem álltunk le, miközben ettünk, kenyérrel a kézben nyomtuk a meccset.

Főiskolásként került Szegedre Várkonyi Béla. Amikor a városba költözött, akkor még futballkapus volt. A vásárhelyi katonaság után azonban már kézilabdásként szerepelt a Volánban.

– Vass Feri vitt le Félegyházán a Vasutasba, amely kiváló utánpótlásképző bázis volt. Hihetetlen gondoskodással bántak a gyerekekkel, jó alapokat kaptunk, és szeretetet. A városban ekkor három csapat létezett, a Honvéd a megyei I-ben szerepelt, a Vasas az NB II-ben. 17 évesen védhettem a másodosztályban. Nagy reményekkel jöttem Szegedre, azonban ekkor a főiskolán nem szerették a futballistákat, így sportágat váltottam, csak hobbiszintem maradtam kapus.

A régi sportcsarnokban Volán-mezben.

Négy idény a férfi kézilabda NB I-ben, előbb a Volán színeiben, majd a Délép csapatában.

– Egy idő után választanom kellett, a tanítás vagy a sport? Én az előbbi mellett döntöttem, és úgy gondolom, hogy jól tettem. Itt, az iskolában, a Madáchban is próbáltam azt megvalósítani, amit Félegyházán megtapasztaltam: közösséget építeni. Úgy gondolom, hogy jól sikerült, futballban háromszor játszottunk országos döntőt, ötször megnyertük a Nike-kupát, több neves sportoló került ki tőlünk.

– Édesapámnak kétszer is fel kellett újítania a kerítésünket, mert szétrúgtuk, reggeltől estig sportoltunk, a játék töltötte ki az időnket. Nyáron úsztunk, télen koriztunk, jégkorongoztunk, mindig kerestük egymás társaságát. Érdekesség, hogy abból a középiskolából, amelybe Félegyházán jártam, többen lettek Csongrád megyében testnevelők – zárta a múltidézést Várkonyi Béla.

A labdát Protity Sándornak passzolta tovább. Ez sem véletlen, hiszen évtizedek óta kiváló barátságot ápolnak, együtt jártak a szegedi főiskolára.

Kíváncsiak voltunk Várkonyi Béla néhány gyerekkori kedvencére.

Játék: – A sport töltötte ki az időnket, reggeltől estig mozogtunk. Amit lehetett űzni Félegyházán, azt csináltuk. Fociztunk, fejeltünk.

Mesekönyv: – Mivel Kiskunfélegyháza szülötte Móra Ferenc, így édesanyám rengeteget mesélt tőle.

Rajzfilm: – Rengeteg diafilmünk volt, azt néztük, azt olvastuk. Később nekünk is lett tévénk, így a Foxi Maxi volt az első nagy kedvenc.

Tantárgy: – A sport, a mozgás meghatározta az életemet, így a testnevelés.

Tanár: – Általános iskolai testnevelő tanárom, Fülöp Imre, aki meghatározta az életem.

A család. Várkonyi Béla a három gyermekével.

– Milyen poszton szerepelt, amikor fociztak?

– Mivel a csapatban jóformán a legkisebbnek számítottam, így a nagyok mindig azt mondták: „Öcsi! Nincs kapusunk, állj be!" Így mindig kapus voltam.

– Volt bőrlabdája?

– Édesapám szabó volt, így volt fűzős labdánk. Én tudom, hogy ebbe milyen belefejelni, így sokszor több napig piros folt éktelenkedett a fejünkön.

– Házőrző volt a bújócskában?

– Sokat játszottunk, de a vége mindig fára mászás lett.

– Mászott fára?

– Sokat, sőt háztetőre is! A szomszédunkban élt három szép lány, és ha az udvaron napoztak, akkor mi mindig felmásztunk a háztetőre, és onnan lestük őket.

– Verekedős volt?

– Olyan környéken laktunk, ahol elcsattantak pofonok is. Hiába laktunk a központ közelében, volt egy telep, ahol rengeteg verekedős gyerek volt. Kaptam is, de ahogy elkezdtem sportolni, már meg tudtam magam védeni.

– Legjobb gyerekkori barátja?

– Császár Nándi számított a legjobbnak. Én sportos beállítottságú voltam, ő nem. Én vittem sportolni, ő pedig megszerettette velem a motorokat és a kutyákat. Ha nem lettem volna testnevelő, akkor lehet, hogy autószerelő leszek.

Nagykép: A három jóbarát egykor (balról): Protity Sándor, Pénzes József és Várkonyi Béla. Fotók: családi arhívum