Helyi sport

2017.09.13. 11:30

Jázmin egyre jobb búvár: Kanyó Dénes tanítványa remek idényt produkált eddig

Varga Jázmin a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub egyik reménysége. Kanyó Dénes tanítványa idén remek eredményeket ért el, így Csongrád megye tehetsége rovatunkban vele ismerkedhetünk meg.

Süli Róbert

– Nekem semmi bajom – kezdte a beszélgetést Varga Jázmin, a Muréna Szegedi Úszó- és Búvárklub sportolója –, hogy a Partfürdőn kell edzenünk. Sőt, én élvezem, mert nincs klór a vízben, így nagyon szeretek edzésre járni, semmi sem zavar, tiszta körülmények között gyakorolhatunk.


Jázmin a Tisza-parti általános iskola tanulója, nyolcadikos, így továbbtanulás előtt áll. A sport és a tanulás eddig jól megfért egymás mellett.


– Szerencsére össze tudom egyeztetni mindkettőt, a biológia számít nagy kedvencnek, de szeretek edzeni is. Amit edzőm, Kanyó Dénes kér, azt megpróbálom mindig megcsinálni. Én abba a kategóriába tartozom, aki szeret edzésre járni.

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

Az országos bajnokságon remek eredményeket ért el  a búvárúszó, pedig idén korosztályt váltott, de ott van a legjobbak között, több ezüstérmet szerzett.  


– Célom – zárta a beszélgetést Varga Jázmin –, hogy jövőre ott legyek a junior Európa-bajnokságon. 1500 méteren erre megvan minden esélyem, ezért dolgozunk, hogy ez sikerüljön. Fekszik nekem a hosszabb táv, de a rövidebbeket sem adom fel, szeretnék majd itthon ezekben a számokban is indulni.


A mester, a világjátékok-győztes Kanyó Dénes is elégedett tanítványa hozzáállásával, eredményeivel.


– Bízunk benne – vette át a szót Kanyó –, hogy amíg elkészül a sportuszoda, addig itt tudunk edzeni a Partfürdőn, mert nagyon jól érezzük magunkat. Jázmin szorgalmas, és ha ilyen kitartó lesz, akkor szép jövő elé néz, tovább gyarapíthatja klubunk dicsőséglistáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában