Helyi sport

2015.07.24. 19:55

Vizes vb: Célfotó döntött Olasz és Risztov között

A kazanyi vizes világbajnokságon a nyílt vízi úszók 5 km-es versenyében a Haász SZUE sportolója, Olasz Anna is érdekelt volt. A szegedi sportoló az olimpiai bajnok Risztov Éva mögött a 13. helyen végzett.

Papós Tamás

Az olimpiai kvalifikációs verseny, a 10 kilométeres futam szempontjából roppant fontos volt, hogy Olasz Anna és Risztov Éva megismerjék a kazanyi világbajnokság nyílt vízi pályáját a Kazanka folyóban. Erre az 5 kilométeres megmérettetés tökéletes alkalom volt.

Óriási tempót dikált a mezőny a táv második felében, de a magyarok tudták tartani. A nagy iram főként a holland Sharon van Rouwendaalnak volt köszönhető, aki nem sokkal féltáv után az élre állt és több testhossz előnyt szerzett az addig elég masszív élmezőnyben. Risztov Éva a 8., Olasz Anna a 12. helyen állt 2,5 kilométer után, de így is csak néhány másodperc volt a hátrányuk a hollanddal szemben.

Rouwendal 40 perc után még nagyobb fokozatra kapcsolt, de a szegedi Olasz Anna szerencsére nem követte a holland által vezetett bolyt, amely a bólyáktól messzebb haladt. Sokáig ausztrál riválisa farvizén, remek taktikával úszott.

Az utolsó 10 percben három apró boly alakult ki: Rouwendal mellé csatlakozott az amerikai Haley Anderson, aki később a hajrában előzött és nyert. Mögöttük két külön bolyban haladt Olasz Anna és Risztov Éva, de az utolsó métereken pont egymással versenyeztek. A 11. és 13. hely között értek be, a pontos sorrendet pedig csak célfotó döntötte el: Risztov 12, Olasz pedig 13. helyen végzett remek felkészülésként a 10 km-es, olimpiai kvalifikációs keddi (rajt: 11 óra) versenyre, ahol az első tíz helyezett kijut a riói olimpiára.

Eredmények, nyílt vízi úszás, női 5 km: 1. Haley Anderson (Egyesült Államok) 58:48.4 perc, 2. Kalliopi Arauzu (Görögország) 58.49.8, 3. Finnia Wunram (Németország)  58.51.0 ... 12. Risztov Éva 59:16.1, 13. Olasz Anna 59.16.5.

Korábban:

 A vízilabda-válogatottak programja

A kazanyi világbajnokság vízilabdatornája vasárnap kezdődik a nők, hétfőn pedig a férfiak számára. Íme a magyar válogatottak programja a csoportkörben. Július 26. (vasárnap), 20.30, nők: Magyarország–Kína. Július 27. (hétfő), 16.30, férfiak: Magyarország–Kazahsztán Július 28. (kedd), 17.50, nők: Magyarország–Oroszország. Július 29. (szerda), 11.10, férfiak: Dél-Afrika–Magyarország Július 30. (csütörtök), 11.10, nők: Magyarország–Franciaország. Július 31. (péntek), 9.50, férfiak: Magyarország–Argentína.

Kazany. Ez nem a vizes világbajnokság helyszínének becézése, hanem a folyó hivatalos neve, amelynek partján valóra válhat egy évek óta dédelgetett álom. A kazanyi Kreml előtt kialakított nyílt vízi pályán ugyanis a 10 kilométeres versenyen [namelink name="Olasz Anna"] kijuthat a jövő évi olimpiára. A Haász SZUE húzónevének ez évekkel ezelőtt 4 másodperc híján nem jött össze. Akkor [namelink name="Risztov Éva"] volt az ellenfele a setubali kvalifikációs futamon, és mindössze ennyi volt az előnye a később Londonban bajnoki címet szerző riválisnak.

– Nem akarom azt az érzést még egyszer átélni – ezt több beszélgetésünk során is kijelentette Olasz Anna, amit meg is tudunk érteni. Négy éve a riói részvétel lebeg a szeme előtt, viszont most könnyebb helyzetben van, mint a sorsdöntő portugáliai megmérettetésen. Legfőképp azért, mert az első tíz között végezve mindkét magyar induló, Risztov és Olasz is kvalifikálhatja magát. Ez viszont csak leírva egyszerűsíti a szituációt.

– Erre a tíz helyre húsz sportoló is esélyes – kezdte az elemzést [namelink name="Gellért Gábor"], Anna edzője és a magyar nyílt vízi válogatott szövetségi kapitánya. – Óriási csata lesz mind a tíz pozícióért, és bár Anna és Éva is remekeltek idén a nemzetközi viadalokon, ebben a sportágban továbbra sem érdemes esélyekről beszélni, nyílt vízen bármi megtörténhet. Egy biztos: Anna soha nem volt olyan gyors, mint az elmúlt hetek edzésein. A folyó 19 fokos, az ilyen hideg víz is mindig kedvezett neki, idén pedig a lehető legtöbb versenyen indult, tapasztalatból is eleget szerzett.

Nyugodt. Olasz Anna ma öt kilométert úszik. Fotó: Frank Yvette

Nyugodt. Olasz Anna ma öt kilométert úszik. Fotó: Frank Yvette
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az olimpiai számot kedden rendezik, ma reggel 9 órától viszont az 5 kilométeres futam vár Olaszra és Risztovra, valamint a férfiválogatottból Papp Márkra és Székelyi Dánielre.

– Nem ez a fő verseny, de nem veszem félvállról, ahogy a jövő szombati 25 kilométeres versenyt sem. Utóbbi számban szereztem az Európa-bajnoki ezüstérmem, előbbiben pedig oda kell tennem magam, hogy a pályát kiismerjem, és kedden ne érjen meglepetés – sorolta a fontos szempontokat Olasz Anna.

– Az már nekem is eszembe jutott, hogy pár nap múlva jön a verseny, amire gyakorlatilag évek óta készülök, de sosem merengtem el ezen. Jobb nem belegondolni. Már csak azért sem, mert tudom, hogy mindent megtettem, hogy kiharcolhassam az olimpiai kvalifikációt. Talán túl nyugodt is vagyok most, de ez annak is köszönhető, hogy az időeredményeimen még én magam is csodálkoztam az elmúlt napokban.

A szegedi úszóért tehát ma 9 órától izgulhatunk, a versenyt az M4 sportcsatorna élőben közvetíti, ahogy kedden 11 órától a 10 kilométeres és jövő szombaton 7 órától a 25 kilométeres világbajnoki futamot is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában