Helyi sport

2015.03.18. 22:03

Vízilabda: nehéz útra lépett a Taylor&Nash Szegedi Egyetem

Verhető vagy nehéz ellenfél? Ez volt a kérdés a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem OB I-es női vízilabdacsapata számára, hiszen a rájátszásban pont ma esti ellenfelét kaphatta volna egy győzelemmel.

Munkatársunktól

Kétszer egyenlített is a SZUE-ban az elején meglépő BVSC ellen, majd lépést tartott a fővárosiakkal, főként a Lengyel testvérek remek játékának, valamint [namelink name="Szikora Enikő"] védéseinek köszönhetően.

Fordítani már nem tudott a Szeged az utolsó három percig szoros derbin, így március 31-én a sokkal esélyesebb Dunaújváros otthonában kezdi a rájátszást, majd április 3-án otthon folytatja. Ha szükség lesz harmadik találkozóra, akkor azt húsvétvasárnap rendezik.

[namelink name="Barna Tamás"]: – Jól védekeztünk, támadásban kellett volna pontosabbnak lenni, illetve néhány helyzetre gyorsabban reagálni. Egy igazi brusztolós rangadó volt, a BVSC mindig is a fizikai csaták terén okozott kihívást nekünk, amit most jól bírtunk. Nehezen lendültünk bele, felvettük az ellenfél ritmusát. A Dunaújváros ellen a tisztes helytállás lesz a célunk.

Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem–BVSC 5–8 (1–2, 1–1, 2–2, 1–3)
Női vízilabda OB I, középszakasz, 10. forduló. Szeged, SZUE, 50 néző. Vezette: Pásztor, Matajsz.
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem: SZIKORA (8 védés) – LENGYEL DOR., Miklós, Dalmády P., Lengyel A. 1, LENGYEL DOM. 2, Somhegyi 1. Csere: Árkosy, Dalmády Sz. 1, Veréb, O-Nagy. Vezetőedző: Barna Tamás.
BVSC: DOROSZLAI (9 védés) – Farkas, TAKÁCS O. 4, ILLÉS 2, Leimeter 1, Kele1, Gyöngyössy. Csere: Oravecz, Tamás, Dauda, Máté.
Vezetőedző: Petrovics Mátyás.
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 8/2.
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1.
Kipontozódott: Máté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában