Új pályázatot írnak ki a torony felújítására

2022.03.24. 17:27

Két közösségi házat építenek Vásárhelyen

A Hódmezővásárhelyen elkészült és folyamatban lévő fejlesztésekről tartott csütörtökön sajtótájékoztatót Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Szó esett a Teleki utcai bölcsődéről, a városháza tornyáról és a kempingről is.

Munkatársunktól

Fotó: Török János

- Csúszdaparkot építünk a strandon, a szerződést április elején kötjük meg. A kempinget tavaly nyitottuk meg, első lépésben sátor- és lakókocsi helyeket alakítottunk ki a portával és a vizesblokkal. Idén konténer apartmanokat telepítünk és felújítjuk a közel 100 éves étterem, később öltözőként funkcionáló épületet is. A kempingfejlesztési pályázatunkra 5 ajánlat érkezett. Az újvárosi olvasókör felújítása folyamatban van, a tarjáni és a csúcsi szerződését a jövő héten kötjük meg. Újkishomokon a játszótér mellett új közösségi házat építünk, aminek már elkezdődött a megvalósítása – mondta Márki-Zay Péter.

 

A városháza északi homlokzatát és a tornyot is felújítják. Új pályázatot írnak ki, mert az elsőre csak 1 érdeklődő volt. A polgármester beszélt a 3 éves, 100 milliós játszótér felújítási programról is.

 

– Az iskolák energetikai fejlesztése halasztódik – jelentette be Márki-Zay Péter, aminek az oka véleménye szerint a „kormányzati akadályoztatás”.

 

Ötmillió forint értékben 3 okospadot szereztek be, a kőfalat is felújítják bizonyos szakaszokon. A tanyavillamosítási programra 80 millió forintot nyertek. A Dobó-, Bibó- Janáky utcákon lévő bérlakások közül 70 lakás energetikai felújítása elkészült, a maradék 48 pedig márciusban kezdődött el. Ott is építenek egy közösségi épületet.

 

A Teleki utcai bölcsődét szeptemberben nyitják meg. A város határában, a szennyvíztelep mellett egy záportározó készült. Idén kezdődik a szennyvíztelep 5,7 milliárd forintos fejlesztése. A 117 kilométeres kerékpárút fejlesztésénél az útvonal nyomvonalát már kijelölték. A városban 5 okoszebrát létesítettek.

 

– A Szent Antal utca felújítása halad, sétálóutca jellege lesz. Az utca mindig is a sivárságáról volt híres, most zöldítjük is – mondta a polgármester és arról is tájékoztatást adott, hogy új nyomtatókat szereznek be a városházán és új dolgozói beléptetőrendszert állítottak be, ami a korábbi nyilvántartást váltja ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!