Helyi választás 2022

2022.03.29. 11:14

Szegeden nyitott fejlesztő- és szolgáltató központot a HTEC Group

Három nagyváros mellett Szegeden is informatikai, fejlesztő- és szolgáltató központot hozott létre a HTEC Group. Ezzel jól fizető, előmeneteli lehetőséget kínáló állások jönnek létre a fiatal mérnökök számára városunkban is. A beruházást kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be a megyeszékhelyen.

Kiss Anna

A San Francisco-i amerikai technológiai tanácsadó és fejlesztőcég megnyitotta központját Szegeden. Fotó: Frank Yvette

Az informatikai világ széles spektrumában termékfejlesztést végző, a mesterséges intelligencia területén meghatározó szerepet betöltő HTEC Group úgy döntött, hogy 4 magyar városban, Szegeden, Budapesten, Debrecenben és Pécsen informatikai, fejlesztő- és szolgáltató központot hoz létre. Ezt a beruházást 4,7 milliárd forintból valósítják meg, melyhez a kormány 700 millió forinttal járult hozzá. A 4 városban 600-nál is több főt foglalkoztatnak majd – közölte kedden Szegeden Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

 

A HTEC Group beruházásának bejelentő ünnepségén a miniszter hangsúlyozta, erős versenyben nyerték el azt, hogy a cég hazánkban valósítsa meg a beruházást, ami által a magyar fiatalok számára komoly fizetést és előmeneteli lehetőséget biztosító álláshelyek jönnek létre. Leszögezte, a San Francisco-i cég Magyarországra érkezése hozzájárul a magyar gazdaság dimenzióváltásához, valamint az USA-val fenntartott gazdasági kapcsolatokat is erősíti.

 

Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy az elmúlt 12 év a válságok kora volt, átalakultak a világgazdasági viszonyok és verseny indult az országok között olyan magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő cégekért, mint a HTEC Group. Az – hogy egyre több cég választja befektetési területként hazánkat – többek közt az adócsökkentésnek köszönhető, valamint annak, hogy a kormány munkát és nem segélyt szeretne adni az embereknek – hangsúlyozta a tárcavezető. 

 

Hozzátette, 2021-ben a magyar gazdaság a valaha legsikeresebb évét zárta, ugyanis 7,1 százalékos növekedést értek el, 1886 milliárd forint értékben indultak beruházások, az export értéke 119 milliárd euró volt, és 4,7 millió ember állt munkába.

Fotó: Frank Yvette

Az ünnepségen David Schoch, a HTEC Group operatív igazgatója elmondta, cégük Közép-Európa 50 leggyorsabban növekvő vállalatának egyike, amely világszínvonalú mérnöki, kutatás-fejlesztési, tanácsadási, valamint terméktervezési és innovációs szolgáltatásokat nyújt számos iparágban, mint például a kiskereskedelem, szállítás, logisztika, orvostechnika, fintech és hi-tech területén. 

 

Megjegyezte, ez az első alkalom, hogy kilépnek az adriai régióból, ezzel új fejezet kezdődött a vállalat életében, amitől hosszú és gyümölcsöző kapcsolatot remélnek. Elárulta, tavaly júliusban érkeztek meg hazánkba, azóta zajlottak a fejlesztések Szegeden is. Magyarország fontos része az ambiciózus terveiknek – fogalmazott az operatív igazgató.

 

A Híd utca 6. szám alatt megnyitott központban Mihálffy Béla, a megye 2-es számú választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy a szegediek számára nagy öröm és büszkeség, hogy egy ilyen jelentős, innovatív és nagy jövő előtt álló társaság választotta a várost. 

 

Hangsúlyozta, a cég megtapasztalja majd, hogy a nemzetközi tudományos ranglistákon egyre előkelőbb helyet elfoglaló 100 éves egyetemnek otthont adó városban, mekkora presztízzsel bír a tudás, a szorgalom és az értékteremtés, vagyis pont azok az értékek, amelyek a vállalat számára is kiemelkedő jelentőséggel bírnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!