15 kutyát találtak meg, nem mindegyiken lehetett segíteni - A vásárhelyi állatmentők szilveszterkor is dolgoztak

Hódmezővásárhely - Ezen a szilveszteren is nagyon sok kutya indult világgá félelmében. A tűzijátékok minden irányból durrogtak, az ebek pedig akár több kilométerre is elinaltak az otthonuktól. Hódmezővásárhelyen Göncz Gábor és segítői 15 kutyát mentettek. A munka még a következő napokban is tart.

Kovács Erika

– Kemény napok állnak mögöttünk. Voltak elütött kutyák, zsákban kidobott, ugyancsak élettelen macska. Nagyon sok kóbor ebbel találkoztunk. Nekünk még nem ért véget a szilveszter. Sok kutya annyira megijedt a durranásoktól, hogy elbújt, és csak napokkal később merészkedik elő a rejtekhelyéről – sorolta Göncz Gábor vásárhelyi állatvédő.


A férfi nyolc éve foglalkozik állatvédelemmel. Öt éve hozta létre az Állatmentés Örökké Természet- és Állatvédő Egyesületet. Ő keltette életre, ugyancsak fél évtizede, a szilveszteri járőrszolgálatot is.


– Mi nem a tűzijátékozás ellen vagyunk, ehhez ilyenkor törvény adta joguk van az embereknek. A gazdiknak viszont jobban kellene ügyelni a négylábú barátaikra. Két éve fordult elő augusztus 20-án, hogy a gazdi úgy döntött, elviszi a tacsiját is a tűzijátékra. Azután csodálkozott, hogy szegény kutya elszaladt. Sajnos, az a tapasztalat, hogy most sem tettek meg mindent a kutyatulajdonosok azért, hogy biztonságban legyen a kutyájuk. Volt, aki azt mondta, csak két percre vitte ki pisilni a kutyát. De az a két perc pont elég volt, hogy elszökjön. Ha tudom, hogy fél a kutyám, akkor beviszem a házba, a fürdőszobába vagy más, viszonylag jól hangszigetelt helyiségbe. Feltalálták a felmosórongyot és a kutyapelenkát is... Addig nem szabad kiengedni, amíg tart a durrogás. Ha valaki mégis kiviszi, akkor megfelelő biztonságú hámmal tegye – javasolta az állatvédő.

Az egyik megmentett vásárhelyi kutyus már biztonságban van az állatmentő autó ketrecében.  Fotó: Göncz Gábor

Az egyik megmentett vásárhelyi kutyus már biztonságban van az állatmentő autó ketrecében. Fotó: Göncz Gábor

Gábor és segítői két autóval járták a várost. Két kutyát már elütve találtak, egy harmadik pedig még élt, amikor rábukkantak, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem értek el vele az állatorvoshoz. Befogtak olyan megrémült kutyákat, amelyeket a csip alapján haza lehetett vinni. Voltak olyan ebek is, amelyek ugyan csippel rendelkeztek, de regisztrációval nem, vagy teljesen jelöletlenek voltak.


Az országban máshol sem volt jobb a helyzet. Rengeteg kutya ment világgá. A legaranyosabb történet Győrben esett meg. A rendőrök észrevettek egy kétségbeesetten szaladgáló kutyát. Kiszálltak, hogy megfogják, erre a kutya magától beült a rendőrautóba. Szerencsére volt azonosítója, így kiderült, hogy a több mint 60 kilométerre lévő Vértesszőlősön él. December 31-én szökött meg otthonról. Mivel utoljára a vasútállomáson látták, ezért valószínű, hogy vonattal ment a megyeszékhelyre, hogy a rendőrökkel megmentesse magát. Természetesen hazakerült a gazdijához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!