2 milliárdos fejlesztés a vásárhelyi kórházban

Hódmezővásárhely - A kampányígéretek, a felelőtlen beszéd távol áll tőle, mint ahogy Almási Istvántól, a Fidesz–KDNP közös polgármesterjelöltjétől is – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Kovács László, a vásárhelyi Erzsébet-kórház megbízott orvos igazgatója, önkormányzati képviselő.

Munkatársunktól

– 2007 áprilisában az egészségügyi kormányzat 63 százalékkal csökkentette az aktív ágyszámot. A vásárhelyi intézmény 250 dolgozójától volt kénytelen megválni. 15 ezer vásárhelyi tiltakozott a csonkítás ellen, de nem volt elég csak tiltakozni, tenni is kellett, hogy megmaradjon a vásárhelyi kórház, ami mára az ország egyik legstabilabb, legjobban szervezett intézménye lett – mondta [namelink name="Kovács László"]. Hangsúlyozta: a kórház A épülete az alapoktól a padlásig megújul 750 millió forintból. Több mint 66 millió forintból új CT-t vásároltak. 280 millió forintot nyert a kakasszéki intézet 19 ágyas nappali kórház kialakítására. Az elmúlt években összességében több mint 2 milliárd forint – az ágyszámcsökkentés miatt megítélt 800 milliós kártérítéssel együtt – fejlesztés valósult, valósul meg a vásárhelyi kórházban.

A megbízott orvos igazgató egyebek mellett megemlítette a szegedi egyetem onkológiai klinikájával kötött megállapodást, a vásárhelyi és a makói kórház integrációját, illetve az Egészséges Vásárhelyért programot. [namelink name="Almási István"] és az önkormányzat tett, és tesz a vásárhelyi egészségügy fejlesztéséért – mondta Kovács László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!