A holokausztra emlékeztek

A shoáh-ra, csaknem hatmillió zsidó elpusztítására és a magyarországi vészkorszakra emlékezett tegnap Hódmezővásárhely zsidó gyülekezete, valamint az események sok tanúja és számos gyászoló.

A hitközség elöljárói és az érdeklődők megkoszorúzták a vásárhelyi áldozatok emlékművét. Fotó: Tésik AttilaA hódmezővásárhelyi zsidó hitközség gyülekezete és számos érdeklődő, együtt érző közösen emlékezett tegnap délelőtt a zsinagógában a holokauszt összes áldozatára, kiváltképp a városból elhurcolt és megölt csaknem hatszáz izraelitára. Az emlékszertartás bevezetőjében Erdélyi Miklós, a vásárhelyi zsidó hitközség elnöke emlékeztette az egybegyűlteket az auschwitz-birkenaui lágerek 62 évvel ezelőtti felszabadítására, valamint arra, hogy ma különösképp aktuális az emlékezés, hiszen – ahogy fogalmazott – tanúi lehetünk a fasiszta eszmék újjáéledésének, Magyarországon is rendre utcára kerülnek a zsidó híveket a nyilas időkre emlékeztető Árpád-sávos lobogók.

A szertartáson beszédet mondott Markovics Zsolt főrabbi, aki a heti igeszakaszt, az Egyiptomot ért utolsó három csapást idézte fel a Tórából, utalva rá: a fogságból szabaduló zsidóság menetében legelöl József koporsóját vitték, azaz az izraeliták számára a halál mutatja az utat a jövőbe. A rabbi felidézte az auschwitz-birkenaui tábor építését, és megemlékezett a megpróbáltatásokat csodával határos módon túlélő néhány ezer hitsorsosáról is. Kiemelte a vészkorszak borzalmairól való megemlékezés fontosságát, elrettentő példaként említette egy nemrég nyilvánosságra került felmérés eredményét, miszerint az iskolások egyharmada még sosem hallott a holokausztról.

A kaddist, azaz a halotti imát követően a hitközség elöljárói megkoszorúzták a vásárhelyi áldozatok emlékművét az imaháznál, majd állófogadáson emlékeztek meg elhunyt szeretteikről, ismerőseikről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!