A végtelenségig vitatkozhatnak

Hiába mondott le levélben az alpolgármesteri jelölés lehetőségéről a mindszenti képviselő-testület tizenegy tagja, a helyzet semmit sem változott. A levelet ugyanis nem írta alá Kecskeméti János, a polgármester jelöltje, így meghiúsult a 11-ek szándéka. A testület többsége ugyanis nem őt, hanem Szabó Józsefet látná szívesen az alpolgármesteri székben. A regionális közigazgatási hivatal levelet írt, de nem jelölt meg végső határidőt a testületnek.

Korom András

Tizenegy képviselő írt levelet Zsótér Istvánnak, amelyben arra kérték Mindszent polgármesterét, hogy őket ne jelölje alpolgármesternek. A polgármesterrel együtt 14 tagú testületből a levelet sem a városvezető által az alpolgármesteri tisztségre többször is jelölt Kecskeméti János, sem a fideszes képviselők által javasolt Szabó József nem írta alá. Zsótér István polgármester nem érti a képviselők szándékát, hiszen, mint mondta, az aláírók egyikét sem kívánta alpolgármesternek jelölni.

Akadtak települések, ahol bekeményített a hivatal

Tizenhárom Pest megyei önkormányzatnál, három fővárosi kerületben és a fővárosnál tett törvényességi észrevételt a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal, mert hónapokkal a választások után sem választottak alpolgármestert – írta az Index internetes hírportál szerdán. A települések e hét elejéig kaptak haladékot, hogy töltsék be a posztot. Van település, ahol eleget tettek a felszólításnak, számos helyen azonban továbbra sincs egyezség.Antal István városatya elmondta, eredetileg azt szerették volna, ha a levelet Kecskeméti János is aláírja. Ezzel ugyanis a polgármester számára nem maradt volna más választás, mint az, hogy Szabó Józsefet jelöli alpolgármesternek. A 11-ek szándéka azonban meghiúsult, mivel Kecskeméti nem szignálta a levelet.

– Folyamatos törvénysértést követ el a mindszenti képviselő-testület azzal, hogy még nem választott alpolgármestert – mondta lapunknak Dubeczné Károlyi Éva. A Dél-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetőhelyettese hozzátette: a jog teljes szigorával próbálnak hatni az önkormányzatra, de a testület feloszlatását még nem kezdeményezték. Dubeczné elmondta: a hivatal képviselő-testületnek küldött levélében, törvényességi észrevételében nem jelölt meg végső határidőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!