Csonka ház a Jókai utcában

„Duplex lakások leköthetők" – hirdeti egy tábla több mint két éve Vásárhelyen egy befejezetlenül maradt épület falán, a Jókai és a Szent László utca sarkán. Az ingatlan tulajdonosa 2004-ben kapott építési engedélyt társasház építésre. A munka elkezdődött, de gyorsan abba maradt.

Nem tudni, mikor folytatódik a munka a társasháznál. Fotó: Tésik AttilaA kilencvenes évek végéig két romos ház állt a Jókai és a Szent László utca sarkán, az egyikben sokáig borbély is dolgozott. Az ezredforduló környékén mindkét épületet lebontották, és 2004-ben elkezdődött a társasház építése, ami a földszinti rész elkészülte után megszakadt. Az épület azóta az időjárás viszontagságainak kitéve áll.

A ház szomszédságában lévő malom sem üzemel már, az udvart benőtte a gaz, és az épület sincs megfelelően elkerítve. Így többen bejárnak és mindenféle hulladékot, dobozokat, üvegeket és rongyokat hagynak maguk után.

A földhivatalban tegnap csak annyit tudtak a társasházzal kapcsolatban lapunknak elmondani, hogy az ingatlan tulajdonosa egy portugál vállalkozó.

A polgármesteri hivatalban elmondták: az építési engedélyt 2004 júniusában kapta meg a tulajdonos. Az építtetőnek és a kivitelezőnek öt év áll a rendelkezésére, hogy használatba vételre alkalmassá tegye ingatlanát. Amennyiben ez nem történik meg, a telket akár el is vehetik a tulajdonostól.

A csonkán maradt építmény körül sok a bizonytalanság. Nem lehet tudni, mikor folytatódik a munka. Hívtuk a táblán feltüntetett telefonszámot. Több csörgés után egy nő vette fel a telefont, aki eleinte értetlenül állt a kérdéseink előtt, majd közölte, sem neki, sem pedig családjának nincs köze a társasház építéshez. A szomszédok sem tudnak többet az építkezéssel kapcsolatban mondani. Szerintük a tulajdonos nem tudott fizetni az embereknek, akik így befejezték a munkát.

Presztóczki Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!