2007.01.29. 15:19
Helyben hatvanan dolgozhatnak
Nem jelent majd veszélyt sem a környezetére, sem az emberek egészségére a vásárhelyi ipari parkban épülő olajprésüzem és biodízel-olajfinomító – ígérik a beruházók. Az ausztrál cég helyben összesen 60 új munkahelyet teremt, de a beruházás a város kétszáz kilométeres körzetében 3200 munkahely megőrzését jelenti.
A napraforgóolaj gyártása során keletkező hulladékok kezelésének sem várhatóak káros környezeti hatásai – tudtuk meg a beruházótól. A génkezelt romániai szója héját pedig erőműben égetik el. Mint arról beszámoltunk, az ausztrál Central EU Biofuels Hungary Kft. három lépcsőben építi fel üzemét, amely 80 százalékban napraforgóból állít majd elő biodízelt, s a város 200 kilométeres körzetében a termelőkkel és a beszállítókkal együtt körülbelül 3200 embernek ad majd munkát.
A vásárhelyi Hód-Ipari Park 10,6 hektárnyi területén 2008 novemberében már működik a présüzem, ahol huszonöten, az 50 ezer tonnát befogadó magtárolóban tízen, míg a 2009-ben elkészülő finomító üzemben szintén huszonöten kapnak majd munkát.
A CEB Kft. Romániából az ott termelt szóját vasúton szállítja majd Vásárhelyre, s szintén tehervagonokban viszi a nyersanyagot és a mellékterméket jelentő préspogácsát, illetve lisztet a hőerőművekbe és a takarmánygyárakba, ahogy a finomított növényi nyersolajat és a biodízelt is. Közúton érkezik azonban az alapanyag nagyobb része a majdani üzembe a Duna–Tisza közéről és Észak-Szerbiából. A számítások szerint a napi 75 kamionnyi áru szállítása 200 magyar vállalkozónak, a préspogácsa állati takarmányozásra való felhasználása 600, míg a 440 ezer tonna alapanyag előállítása 2400 embernek ad munkát.
A vasúti szállítás körülbelül 100, míg a takarmányozási melléktermék közúti szállítása körülbelül 50 családnak ad majd kenyeret.