Körtvélyes nem tetszett a hódoknak

Az ősszel elengedett rágcsálók megtalálták a helyüket – igaz, nem ott, ahol az emberek gondolták volna. Fotó: Tésik AttilaNyolc eurázsiai hódot engedtek szabadon tavaly november 3-án a mártélyi tájvédelmi körzetben. A természetvédelmi világalap által egy évtizede nálunk is elindított hód-visszatelepítési program ekkor érte el a Dél-Alföldet. A rágcsálókat – amelyek Magyarországról az 1850-es években tűntek el végleg – hatalmas sajtóérdeklődés mellett, kamerák, fényképezőgépek kereszttüzében engedték szabadon.

Aztán gondoskodtak arról, hogy a jövevények viszonylag háborítatlanul, nyugodtan megismerjék új élőhelyüket. Azt, hogy merre járnak azóta, pontosan nem lehet tudni. Bár testükön van mikrocsip, ezek nem teszik lehetővé azt, hogy a mozgásukat lássa a szakember, így gyakorlatilag az azóta talált rágásnyomokból lehetett kinyomozni, mi is történt. Somodi István, a Kiskunsági Nemzeti Park mártélyi tájvédelmi körzetének vezetője kérdésünkre azt mondta, hogy bár talált rágásnyomokat a körtvélyesi holtág partján is, a jelek szerint a hódok többsége máshol keresett magának otthont. A közeli csatornák, kisebb vízfolyások partján bukkant rá a nyomukra. Azt, hogy hol, nem szívesen árulná el, mert nem akarja, hogy hód után kutató emberek zargassák az állatokat. Ezek a helyek azonban így sem olyan csöndesek, háborítatlanok, mint a holtág. A hódok döntésére van magyarázat.

Aki kutyasétáltatás közben találkozik ezzel az állattal, ne uszítsa rá a kedvencét, ha jót akar– Ezeket Bajorországban fogták be, ott pedig a hegyvidéken, kisebb patakok, csatornák mellett születtek és éltek, ezért történhetett meg, hogy itt is olyan élőhelyet kerestek maguknak – feltételezi Somodi.
Gond nincs, a hódok ugyanis ismerik az embert, nem tartanak a közelségétől – bár természetesen igyekeznek elkerülni. Aligha valószínű ezért, hogy a csatornák partján élő állatokkal bárki is szemtől szembe találkozzon, mivel jórészt éjszaka mozognak, és nem sok vizet zavarnak.

– Félni nem kell tőle, de attól óva intenék mindenkit, hogy ha egy szőrös állattal találkozik a Tisza-töltés közelében, kutyasétáltatás közben, ráuszítsa a kedvencét. A hódnak ugyanis természetes viszonyok között legföljebb a farkas és az annál nagyobb ragadozó lehet az ellenfele, hatalmas, éles metszőfogai veszélyesek. Egy juhászkutyának már volt szerencséje találkozni egy hóddal a környéken. A kutya harc nélkül elszaladt, nyilván ijedtében, mert ilyen állatot még nem látott.

Vándorol és szaporodik

Eddig kétszáz hódot telepített Magyarországon a WWF, de a szaporodásnak és a vándorlásnak köszönhetően ma már mintegy ötszáz rágcsáló él nálunk – tudjuk Márkus Ferenctől, a WWF igazgatójától. Somodi István pedig arról számolt be, hogy nemrég találtak rágásnyomot a Hármas-Körös árterében is. Azok az állatok biztosan máshonnan vándoroltak oda.

Az étlap

A hód elsősorban az ötcentisnél vastagabb, de azért nem túl vastag fákat szereti, különösen a nyárt és a füzet. Ezeket rendkívüli precizitással dönti ki, húsz esetből húszszor a víz felé. Ott aztán feldolgozza, egy részét elraktározza a hidegebb napokra. Ipari méretű fakivágástól nem kell tartani. Eszik még füvet, repcét, valószínűleg a magyar búza is ízlik majd neki, de a földeken sem fog kárt tenni: a lágy szárú növényből csak annyit eszik, mint az ember a salátából.