2007.01.14. 15:19
Kötelező rendbe hozni a paplakot
Elkészült és már meg is érkezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi irodájához a vásárhelyi református újtemplom építési engedélykérelme. A hivatal időközben a jelenleg egy magán zeneiskolának otthont adó lelkészlak helyreállítására kötelezte az egyházat.

Az örökségvédelmi hivatal az egykori paplak helyreállítására kötelezte az egyházat. Fotó: Tésik AttilaJelentősen előrelépett a vásárhelyi református újtemplom felújításának ügye. Az erősen leromlott állagú, a szomszédos Bocskai utcai buszállomás felől beroskadt tetejű épületnek ugyanis elkészült a felújítási terve. Ezt és a műemléki épület építési engedélykérelmét Kása Ferenc lelkész már el is eljuttatta jóváhagyásra, elbírálásra a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szegedi irodájának. Széphegyi László irodavezető elmondta, tudomása szerint eddig anyagiak hiányában nem tudott lépni az ügyben a református egyház. Ugyanezt mondta Kása Ferenc is. A lelkész hozzátette: csak az építkezés tervei közel hárommillió forintba kerültek. Az egyház elsőként a tetőszerkezetet szeretné felújítani, hiszen az a szomszédos buszpályaudvar rekonstrukciója idején szakadt be.
A Volán is segít, ha tudja,
mibe kerül a teljes felújítás
A vásárhelyi református újtemplom szomszédságában működő, felújított és tavaly októberben átadott autóbusz-pályaudvaron ígérte meg a nyilvánosság előtt Szeri István, hogy támogatják a templom felújítását. A Tisza Volán Zrt. vezérigazgatója konkrét összeget nem mondott, lévén, hogy nem tudta, mibe kerülnek a munkálatok, a teljes rekonstrukció, de hangsúlyozta: nekik is fontos, hogy a buszpályaudvar környezete szép legyen.
– Azt még nem tudom, hogy szakaszosan felújíthatjuk-e a tetőt, vagy egyszerre kell elvégeztetnünk a munkát. A kellő anyagi fedezet megteremtésekor igényt tartok majd a Tisza Volán által ígért hozzájárulásra is – mondta a lelkész. Kása Ferenc arra számít, hogy részleteiben is elvégezhető lesz a munka.
A tervek egyébként nem csupán a tető, de a templom teljes felújítását tartalmazzák. A tetőszerkezet rekonstrukciójának költségét 150-200 millió forintra becsülik. Azt nem tudta megmondani Kása Ferenc, hogy mikor kezdhetnek hozzá a munkálatokhoz. A lelkész szerint nagy szerencse, hogy eddig nem esett a hó, mert nem biztos benne, hogy a megroggyant tető meg tudná tartani a hó súlyát.
A lelkész még nem kapta meg azt a levelet, amelyben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal az egykori paplak – a Vásárhelyen csak Karancsi-parókiának nevezett épület – helyreállítására kötelezte a református egyházat. Kása Ferenc elmondta: a jelenleg egy magán zeneiskolának helyt adó épület falai a vizesedés miatt károsodtak. A lelkész közölte: az egykori paplak felújítására még tervük sincs...