Visszatértek a tett színhelyére

Egy tolvajtriót és egy magányos betörőt fogtak el a hét végén a vásárhelyi rendőrök. Közben kiderült, hogy a csapat egyik tagja egy novemberi rablással is gyanúsítható.

A háromszemélyes tolvajbanda a hét végén törte be az egyik élelmiszerbolt kirakatát, élelmiszert és szeszesitalt vittek el. Az üzlet tulajdonosa bejelentette a bűncselekményt a rendőrségen, s a tettesek kézre kerítésére sem kellett sokat várni. Már másnap felfigyelt a járőr három férfira, ők az üzlet körül őgyelegtek, és a rendőrautó láttán megpróbáltak kereket oldani. Ketten azonban nem jutottak messzire, őket a rendőrök gyorsan elfogták. Harmadik társuk sem menekülhetett messzire. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás közben az ellopott tárgyak is előkerültek, ezeket a rendőrség azonmód le is foglalta. Mint kiderült, a tolvajtrió a kiszemelt üzletet korábban két alkalommal is meglátogatta – záróra után.

A gyanúsítottak egyikéről, a tizenhat esztendős G. R.-ről – aki ellen több büntetőeljárás is folyik – az is kiderült, hogy alaposan gyanúsítható egy rablással. Ezt a rendőrök adatai szerint november 12-én követte el, más társakkal együtt. Akkor egy helybeli férfit bántalmaztak, s elvették tízezer forintját. A fiatalembert a rendőrség őrizetbe vette, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A rendőrök felderítették egy másik hétvégi bűncselekmény tettesét is. Szombaton ugyanis betört valaki a város által üzemeltetett hódtói szivattyútelepre. A tolvaj harminckét alumíniumlemezzel távozott, a zsákmány összesen 80 ezer forintot ér. A nyomozás során hamarosan fény derült arra, hogy a bűncselekménnyel egy húszesztendős helybeli, a hatóságok előtt már nem ismeretlen fiatalember gyanúsítható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!