2007.05.09. 16:19
Elszámoltatják a munkaidejével
Zsótér István mindszenti polgármester ismét beteg. A képviselő-testület tegnapi ülésén úgy döntött, hogy elszámoltatja a polgármestert: arra kíváncsiak, mit csinált Zsótér április 25-étől a munkaideje alatt.
Ismét beteget jelentett [namelink name="Zsótér István"] Mindszent polgármestere, aki az idén – április 25-i munkába állása előtt – magas vérnyomásával küszködve csupán tíz napot dolgozott. A testületnek Hevesi Tamás jegyző jelentette be, hogy szerda reggel betelefonált a polgármester a hivatalba, hogy két napig betegállományban lesz, s csak pénteken áll ismét munkába. Pedig a testület több dolog miatt is szerette volna beszámoltatni a város első emberét. Antal István képviselő szerette volna megtudni, hogy Zsótér tárgyalt-e a szentesi vízgazdálkodási társulattal az öntözővíz árának ügyében.
Antal hangsúlyozta: úgy tudja, hogy a polgármester április 25-e óta csak negyedórákat töltött naponta a hivatalban, s remélte, hogy a többi időben a város érdekében folytatott tárgyalásokat. Hevesi István képviselő arról tájékoztatott, hogy Zsótér helyett – mindenféle felhatalmazás nélkül – ő tárgyalt a szentesi vízgazdálkodási társulattal, s elérte, hogy a korábbi hektáronkénti 150 ezer forintos öntözővíz árát 67 ezer forintra mérsékeljék. Nagy Krisztián képviselő emlékeztetett arra, hogy az előző ülésen azt is a polgármester feladatául szabták, hogy kérjen árajánlatot a hulladéklerakó rekultivációs teendőinek terveire. A jegyző közölte: a hivatal műszaki irodája foglalkozik az üggyel. A testületi ülést vezető Szabó József alpolgármester pedig arról tájékoztatatott, hogy Zsótér nem vesz részt a többcélú kistérségi társulás szerdai ülésén sem, azaz ennek a feladatának sem tesz eleget. A képviselők végül arról határoztak, hogy elszámoltatják a polgármestert, munkaideje alatt mikor és hol járt, kivel és milyen eredménnyel tárgyalt.
[namelink name="Zsótér István"] polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy fertőzés miatt marad otthon két napig, de pénteken már ismét munkába áll, bemegy a városházára dolgozni.