Hetvenévesen építi házát a kishomoki asszony

Hódmezővásárhely - Másfél esztendő alatt egy új fürdőszobát és egy kisszobát épített kishomoki házához Berta Antalné. A most 70 éves asszony egyedül él, szinte mindent maga csinál. Kézügyességét apjától örökölte. Matildka néni tervezi, hogy a nyáron befejezi a konyha előterét, illetve lépcső és betonos járda is vezet majd a bejárathoz.

Kormos Tamás

Takaros ház áll az öreg-kishomoki Vörös-dűlő, jobban mondva, most már Vörös utca elején. Látszik, hogy szakavatott kezek új részeket raktak a már meglévő idősebb épülethez. Azt azonban senki sem gondolja, hogy mindez egy most 70 esztendős asszony műve.

– Lányaim éveken keresztül gyötörtek, hogy adjam el a kopáncsi tanyát, mert ott se telefon, se villany, de még köves út sem volt. Majd 2,5 kilométert kellett gyalog megtenniük a sáros földúton, ha meg akartak látogatni – kezdte mondandóját Berta Antalné, Matildka néni.

Gyerekei azonban arra nem tudták rávenni, hogy a városba költözzön. Végül is kiegyeztek egy kishomoki házban, ami bővítésre szorult. Öt évvel ezelőtt meg is vette, s azóta csinosítgatja.

– Nagyapám bútor- és játékasztalos volt, s azt szerette volna, ha a fia, vagyis a későbbi apám is ezt a mesterséget űzi. Aztán apám maradt a földművelésnél, de a kézügyessége valahogy „rám szállt" – mondta.

Ameddig mozogni tudok, a magam ura akarok lenni – mondja Berta Antalné.
Fotó: Miskolczi Róbert

A jó kéz mellett az is sokat segített, hogy Matildka néni gyermekként kivette a részét a munkából. Családjának nem volt pénze, így mindent maguk készítettek, a füstölőtől kezdve egészen az istállóig. Matildka néni már akkor falazott, vakolt és cserepezett.

Most is az a jelmondata: ameddig mozogni tud, a maga ura akar lenni, vagyis nem szeret segítséget kérni. Ráadásul ha mestert hívna, az óránként elkéri az ezrest is, a „culáger" meg az öt-hétszáz forintot. A veszekedés sem hiányzik neki, ha nem úgy csinálják, ahogy ő azt elképzelte. Meg aztán már látott olyan falat, melyben a téglák között akkora rés volt, hogy át lehetett rajta köpni. Neki ilyen silány munka nem hiányzik!

Inkább megveszi az anyagot és maga fog hozzá. Azt azonban elárulta, hogy a fürdőszoba vizesblokkját szakemberre bízta, s a tetőn segédkezett neki 32 éves „kis unokája", Robi, valamint a sógora.

Két lánya, illetve három unokája és egy dédunokája a közelben lakik, így sűrűbben is tudnak találkozni, mint egykoron Kopáncson. Ennek ellenére Bertáné teljesen önellátó, amint az idő engedni, kerékpárra száll és intézi is az ügyeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!