Stoppost raboltak ki Vásárhelyen szombat éjjel

Hódmezővásárhely - Néhány óra alatt elfogták a rendőrök azokat a rablókat, akik a kocsijukba felvett stoppost rabolták ki szombaton éjjel. A stoppos Szegedről Szentesre tartó kocsit szeretett volna fogni, végül egy olyan autó állt meg, amelynek utasai Hódmezővásárhelyig vitték.

Delmagyar.hu

A kocsiban hárman ültek. Miután a stoppos kiszállt Hódmezővásárhelyen, a kocsi továbbment, de már csak egy ember ült benne, a másik kettő ugyanis gyalog követni kezdte a korábbi útitársat. Egy kevéssé megvilágított területen utolérték és elvették az értékeit.

A stoppos értesítette a rendőröket, akik hajnali három órára el is fogták a támadókat - közölte vasárnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A két elfogott férfi ellen rablás miatt indult eljárás.

Ezek is érdekelhetik