Voith Ági és Bodrogi Gyula Vásárhelyen

Hódmezővásárhely - Az ismert színészpáros, Voith Ági és Bodrogi Gyula szombat este 7 órakor a Jamaicai trombitás című produkcióval szerepel a vásárhelyi Petőfi Művelődési Központban.

Munkatársunktól

– Már az egész országot bejártam, így eljutottam Hódmezővásárhelyre is – mondta a Kossuth-díjas művész, Bodrogi Gyula, akit telefonon értünk utol –, és valószínűleg vadászként is megfordultam a környéken. Hogy mire számíthat a közönség? Bár mindkettőnket jól ismernek, bemutatkozunk, történeteket mesélünk, és ezeket a hozzájuk illő dalokkal, nótákkal, népszerű slágerekkel színesítjük. Azt is ígérhetem, ha a nézők az előadás előtt összegyűjtenek néhány kérdést velünk kapcsolatban, és leadják a szervezőknek, azokra megpróbálunk majd válaszolni. Így válhat igazán interaktívvá a műsor, amelynek a publikum is szereplője lehet.

A 74. születésnapját a közelmúltban ünneplő Bodrogiról, a Nemzet Színészéről talán kevesen tudják: diákkorában matematika–fizika szakos tanárnak készült, végül mégis a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett. Ott nem volt sima az útja, tizenhét fegyelmit kapott, egyszer ki is rúgták, majd visszavették. Végül természetesen megkapta a diplomát, és fantasztikus pályát futott be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!