2008.08.20. 20:07
Mindszenti ezüstérem a portugáliai szenior-világbajnokságról
Mindszent - A mindszenti Kazy Csaba tagja volt a Portugáliában rendezett első szenior horgász-világbajnokságon ezüstérmet szerzett magyar csapatnak, egyéniben 5. lett. A Duna partján nőtt fel, gyerekkorától „vadászik” a halakra, és Mindszentre telepedésében is döntő érvnek számított a Tisza közelsége.
A 62 éves Kazy Csaba a Duna mellett gyerekeskedett, ezért természetes volt számára a horgászat. Édesapja is ezt tette, és ő csinálta neki első botját bambuszból. Még nem volt általános iskolás, mikor először várta a kapást, és kisebb szünetekkel azóta hódol ennek a szenvedélynek. Versenyezni Kecskeméten kezdett – a szervezésben is részt vett –, és ezen a területen sokat köszönhet a kunszentmártoni Kiss Istvánnak, akivel később, 1983-ban ismerkedett meg. Mindszentre egy évvel korábban, 1982-ben került – Széll Pál csábította üzemvezetőnek az alumíniumszerkezetek gyárába –, és döntésében jelentős szerepet játszott a festői környezet és a Tisza közelsége.
– Az eltelt évtizedek alatt milliós nagyságrendben költöttem már a hobbimra – mondta Kazy –, míg a rááldozott időt a családtól „loptam" el. A türelmet, megértést köszönöm feleségemnek és gyermekeimnek, utóbbiakat nem sikerült megfertőznöm, viszont a vejem kiadta napiparancsba, négyéves fiúunokámból, Áronból horgászt kell nevelni.
Költséges hobbi, főleg, ha valaki versenyez. Tíz- és százezreket költött különböző botokra, snecizősorra, kiegészítőkre, kellékekre, majdnem megtöltenek egy garázst. A megmérettetéseken való részvétel, az utazás is karcsúsítja a pénztárcát, a közelmúltban a portugáliai Chavesben, a Tamega folyón megrendezett első szenior-világbajnokságért neki és segítőjének, ifj. Kaczor Istvánnak összesen 775 ezer forintot kellett fizetni. Ebből részt vállaltak a szponzorok is. Megérte.
Mindszentet az élő vizek, így a Tisza közelsége miatt választotta.
Fotó: Tésik Attila
– Megyei és országos versenyeken már eddig is több érmet, kupát nyertem egyéniben és csapatban, de a portugáliai eredmény a csúcs. A válogatottal ezüstérmes, egyéniben pedig – a csapat legjobbjaként – ötödik lettem. Ideális körülmények között horgászhattunk, és minden ország ott volt, amelyik számít a sportágban.
A vébén az első fordulóban pályaelső lett 8325 (21 hal), a másodikban szektorharmadik 5625 (17 hal) grammal. Korábban nyert már szektort 15 dekával(!) is. Legnagyobb fogása a mindszenti Osztora-tóhoz kötődik, ahol egy-egy 6, 6,2, majd 6,6 kilós csuka akadt a horgára egymás után. Érdekes, mégis inkább folyóvizeken szeret pecázni. Vajon mi a vonzó számára ebben időtöltésben?
– Maga a horgászat. Kint vagyok a természetben, csend, béke, nyugalom honol, elfelejtek minden nyűgöt, bajt. És a vadászösztön is hajt. A halételeket imádom, nincs külön kedvenc, jöhet mindegyik bármikor, „intravénásan". Amikor konyhára horgászunk, az más, a versenyzéshez viszont elhivatottság, megszállottság szükséges. De kérdem én: miért él az az ember, akinek nincs semmi bogara?
Ezüstemberek
A Kazy Csaba, Benyó János (Újgöd), Várszegi József (Baja), Rudnay Attila (Szigetszentmiklós) összetételű magyar válogatott 19 helyezési számmal lett második, a győztes házigazdák 14-et, a harmadik angolok 20-at gyűjtöttek. A küldöttséghez tartozott még Rudnay Csilla csapatvezető, ifj. Kaczor István (Mindszent) edző és Égi Antal (Baja) segítő. A következő vb-t az angliai Nottinghamben rendezik, erre a szeptemberi szegedi Maty-éri országos bajnokság kvalifikál.