2008.08.18. 16:00
Tetten érték a vásárhelyi betörőt
Hódmezővásáhely - Tetten érte, majd menekülés közben elfogta a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozója azt a 17 éves fiatalt, aki mára virradó éjszaka immár másodjára tört be két szintén 17 éves társával ugyanabba a trafikba.
Az éjszaka folyamán egy állampolgár tett bejelentést a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletére, mely szerint az egyik trafik irányából üvegcsörömpölést hallott. Az ügyeletvezető azonnal a helyszínre küldte az egyenruhásokat. Elsőként a soros nyomozó érkezett meg. Amikor kiszállt az autóból, három embert látott elszaladni. Az egyik a vasúti síneken keresztül a 47-es főút irányába szaladt, majd az út menti földes úton folytatta a menekülést. A rendőr utána eredt, majd amikor utolérte, a földre vitte és megbilincselte.
Kiderült, hogy ezúttal nem vittek el semmit a trafikból, mivel a kiérkező rendőrök az ablakbetörés után néhány perccel megérkeztek. Kihallgatása során a fiatalember viszont beismerte, hogy három héttel korábban is ő és két fiatalkorú társa tört be ugyanabba az üzletbe. Akkor szeszes italt, dohány terméket, újságokat és készpénzt vittek el 40 ezer forint értékben.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a délelőtt folyamán elfogták a fiatalember két társát is, akik kihallgatásuk során tagadták a bűncselekmények elkövetését.
Ellenük a büntetőeljárás szabadlábon hagyásuk mellett dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban van.