2008.08.26. 22:36
Vásárhelyre települt a vetőmag-nemesítő világcég
Hódmezővásárhely - Húsz kutatónak és hatvan-nyolcvan idénymunkásnak ad munkát a Pioneer új, másfél év alatt félmilliárd forintból felépült kutatóállomása, melyet tegnap avattak a vásárhelyi ipari parkban.
Ünnepélyes keretek közt avatták fel a növénynemesítéssel foglalkozó Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt. új kutatóállomását tegnap a vásárhelyi Hód-Ipari Parkban. A világ egyik legfejlettebb kukorica- és napraforgó-nemesítő központja a világcég regionális, kelet-európai kutatóműhelyeként is működik. A megnyitón Kovács Gyula, a Pioneer európai vezérigazgatója hangsúlyozta: amikor a kinőtt jánoshalmi kutatóállomás számára új helyet kerestek, a vásárhelyi önkormányzat azonnal felkarolta az ügyet. A 20 kutatót és a 60-80 idénymunkást alkalmazó kutatóállomás másfél év alatt készült el mintegy félmilliárd forintos beruházás eredményeképpen, s a jövőben hozzájárul ahhoz, hogy a Pioneer erősítse a kukorica- és napraforgó-nemesítésben betöltött pozícióját a térségben, még nagyobb előnyhöz juttatva a magyar gazdákat, gazdálkodókat.
Fajtabemutató a Pioneer Hi-Bred Termelő és Szolgáltató Zrt.
kutatóközpontjának batidai telepén. Fotó: MTI
Lázár János polgármester köszöntőjében kitért arra, hogy a kutatóállomás Vásárhely 50 ezer hektárnyi külterületén gazdálkodó mintegy 3500 család versenyképességét is erősíti. Hangsúlyozta: a mezőgazdaság nem csupán az élelmiszer-termelésben tölt be vezető szerepet, de immár az energetikai iparban is. Ennek lesz példája az ipari parkban épülő biodízelüzem is. A megnyitót követően az érdeklődő szakemberek megtekintették a kutatóállomás laboratóriumait, illetve a szántóföldi növénykísérleteket.