2008.11.16. 22:46
Benkő László díszpolgárnak szívügye a romák ügye
Hódmezővásárhely - Vásárhely legújabb díszpolgára a Caola-Alfa Kozmetikai Zrt. vezérigazgatója, Benkő László. Ezer szállal kötődik szülővárosához és a sporthoz, a labdarúgáshoz is. A cigányság sorsát szívügyének tekinti, jelenlegi helyzetüket kritikusnak ítéli.
– Gyerekként azt hallottam a felnőttektől, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Nekem sikerült, nagyon örülök, és meghatott, hogy gondoltak rám. Eddig is sokat tettem városomért, a jövőben még többet szeretnék – mondta a 75 esztendős Benkő László, a Caola-Alfa Kozmetikai Zrt. vezérigazgatója, Vásárhely legújabb díszpolgára.
Amíg szülei és bátyjai éltek, hetente ellátogatott Vásárhelyre, de így is havonta megfordul a városban, 2006 óta ugyanis tagja az önkormányzat gazdasági szenátusának. Amikor emlékek felidézésére kértem, azt mondta: – Bár 19 évesen Budapestre kerültem, egy könyv is megtelne a sztorikkal. Vásárhely nekem szent, sohasem tagadtam meg, hogy innen származom.
Gyerekkorát az Agyag utcában töltötte, a Cigányéren tanult meg korcsolyázni. Fő sportága a labdarúgás volt, profiként játszott, de kipróbálta az úszást, az ökölvívást, a sakkot és az asztaliteniszt is. Látta dolgozni a vályogvető cigányokat, megszerette őket, csodálója muzsikájuknak, és félti a romákat, mert úgy tűnik: ebben a világban nincs rájuk, munkájukra, tehetségükre szükség. És egymás után érik őket az atrocitások.
Benkő László: Vásárhely nekem szent. Fotó: Tésik Attila
– Mindig meglep, amikor illetékesektől azt hallom: Magyarországon nincs rasszizmus. Sajnos van, sőt áldozatokat is követel, legutóbb november 3-án lőttek agyon két romát. Ha a kormány és az Európai Unió nem lép sürgősen és határozottan, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Az is elgondolkodtató, hogy évtizedekkel ezelőtt nyolc-tíz cigányzenekar muzsikált a szülővárosomban, ma pedig egy sem. Itt kell megemlíteni: Vásárhely megoldotta az integrációt, a deszegregációt, sajnos kevés település követi példáját. Lázár János polgármester és a város vezetése – nem csak ebben – jó munkát végez.
700 cigány gyerek sportolását támogatja
Benkő László nem csupán szavakban áll ki a cigányság mellett. Segítette a romaválogatott megalakulását, és saját forrásból rendez rendőr–cigány focimeccseket, idén pedig börtönbajnokság indul a büntetés-végrehajtási intézményekben. Jelenleg is 700 cigány gyerek sportolását, focizását támogatja, valamint 50 tehetséges ifjú romának ajándékozott hegedűt.
Amikor Vásárhelyre jön, a víztornyot pillantja meg először: ezt édesapja főpallérként építtette, akárcsak a Szent István-templomot és a Kokron-palotát. Legkedvesebb épülete mégis az egykori népkerti faszínház, a Nyári Színkör.
– Fantasztikus hangulata volt, és olyan színészekkel láthattunk előadásokat, mint Gobbi Hilda, Rajz János, Sinkovics Imre, Bessenyei Ferenc, vagy a szintén vásárhelyi Gombos Katalin. Nem túlzás, szerelmes voltam abba az épületbe. A bejárat fölött a város fából faragott címere díszelgett, amit megkaptam a 70. születésnapomra. Nagyon boldog lennék, ha újra felépülne – korábban kezdeményeztem –, de erre a jelenlegi gazdasági helyzetben semmi esélyt nem látok. Legalább 1,5 milliárd forintba kerülne. Búcsúzásként megemlítette: – A sport és a család tett azzá, ami vagyok, és nem érzem magam 75 évesnek.