Különórák: számolás 500-ért, matek 2500-ért

Hódmezővásárhely - Elsősorban a felzárkóztatás miatt áldoznak pénzt a szülők gyermekeik különórájára. Az alsós kisdiákok már 500 forintért is gyarapíthatják tudásukat. A felsősök szülei többet fizetnek, 800-1000 forintot óránként, a középiskolás matematikaoktatás viszont akár 2500 forintba is kerülhet.

Munkatársunktól

Akár 2500 forintot is fizethet középiskolás matematika vagy fizika különóráért a vásárhelyi szülő, ha azt szeretné, hogy gyermeke jobban boldoguljon az iskolában. Ennél olcsóbb a pluszoktatás az alsó tagozatos kisdiákok esetében, akikhez óránként 500 forintért is házhoz mehet a tanító. A felsősök pedig 800-1000 forintért tanulhatják a fizikát vagy éppen a kémiát az általános iskolán kívül.

– Évről évre több kisdiák szülője keres fel, hogy korrepetáljam a gyermekét – mesélte érdeklődésünkre az egyik tanítónő, aki azt kérte, hogy ne írjuk le a nevét. Elárulta: 600 forintot kér a különóráért. Főként első és második osztályosokkal foglalkozik. Tapasztalata szerint nagy a tudásbeli eltérés az iskolába kerülő csemeték között. Akad olyan kisdiák, aki már ismeri a betűket, olvas, és számolni is tud, ami nagy előny. Mások viszont nem rendelkeznek ilyen ismeretekkel, s előfordul, hogy nehezebben is sajátítják el. A szülők többsége a felzárkóztatás miatt vállalja a pluszköltségeket, persze vannak, akik egyszerűen jobbnak látják, ha nem otthon vagy éppen a napköziben tanul a gyerek, hanem pedagógus segítségével – magyarázta.

Egyre több szülő áldoz pénzt különórákra. Fotó: Tésik Attila

Egyre több szülő áldoz pénzt különórákra.
Fotó: Tésik Attila

A tanító szerint a diák képességeitől függően ugyan, de minimum heti két különóra kell ahhoz, hogy jobban boldoguljon az iskolában. Úgy vélte: egy-egy sikeres dolgozat inspiráló a gyereknek, s a későbbiekben már magától is szívesebben old meg matekpéldákat, vagy gyakorolja az olvasást.

– Nagyon sokat javult a fiam értékelése azóta, hogy hetente rendszeresen különórára jár – osztotta meg tapasztalatait lapunkkal egy általános iskolás, másodikos kisdiák édesanyja. Ildikó már bánja, hogy annak idején gyermeke nem maradt még egy évet az óvodában. Mint mondja: kisfia két évvel ezelőtt egyszerűen még nem volt érett az iskolára. Hiába jártak fejlesztőpedagógushoz, és ült le csemetéjével otthon tanulni, az eredmény elmaradt. Ekkor döntöttek a korrepetálás mellett.

– Nem volt sikerélménye az iskolában, ezért nem is érdekelte a tanulás. A különóráknak köszönhetően ez megváltozott. Szívesebben számol, olvas meséket. Legutóbb ötösre mondta fel a szorzótáblát – újságolta az édesanya, aki szerint megéri az alkalmanként 1500 forintos különóra.

Tanulószobán korrepetálnak

Nem csak fizetett különórán gyarapíthatja tudását a tanuló. A Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában a felső tagozatos diákokat naponta 1 órában szaktanárok korrepetálják. Főként a reál tárgyakból kell pluszórát venniük a gyerekeknek. Az alsó tagozatosokkal pedig a tanítónő foglalkozik külön, hetente akár több alkalommal is – tudtuk meg Juhászné Wolf Edittől, az iskola igazgatójától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!