Simonyi a világűrből köszönt Lórándnak

Hódmezővásárhely - Pár mondattal többet beszélt a saját háza udvarára tűzött antenna segítségével a nemzetközi űrállomáson tartózkodó Charles Simonyival a vásárhelyi rádióamatőr-klub elnöke, mint a másnapi hivatalos kapcsolatfelvételen. Hegyi Lóránd eddig titokban tartott privát beszélgetése a véletlennek köszönhető.

Korom András

Némi csalódást okozott az érdeklődő közönségnek, hogy a vásárhelyi rádióamatőr-klub tagjai csupán hívójelüket mondták be azon az áprilisi napon, amikor lehetőségük volt kapcsolatba lépni a nemzetközi űrállomáson tartózkodó Charles Simonyival. A magyar származású űrturista egy hónapja 15 magyar településsel teremtett egyenként 30 másodperces összeköttetést. Vásárhelyre csak annyi idő jutott, hogy 5 rádióamatőr bemondja a hívójelét. Simonyi válaszul azt mondta: „Nagyon jól hallom", majd azonnal Békéscsabát szólította. Végül úgy búcsúzott a 15 település hallgatóságától, hogy azt mondta: „Mindenkinek köszönöm, hogy eljöttek kapcsolatba lépni az állomással. Nagyszerű élmény az űrben, örülök, hogy így is tudtunk beszélni."

Majdnem egy hónappal később derült ki, Vásárhelynek nem csak ennyi idő jutott Simonyival, hiszen Hegyi Lórándnak, a helyi rádióamatőr-klub elnökének már korábban sikerült szót váltania vele. Akkor ráadásul Simonyi bőbeszédűbbnek bizonyult.

Hegyi Lóránd az antennákkal. A legnagyobbal fogta Simonyit. A szerző felvétele

Hegyi Lóránd az antennákkal. A legnagyobbal fogta Simonyit.
A szerző felvétele

– Otthon kezdtem kísérletezni azon, hogyan lehet kapcsolatba kerülni a nemzetközi űrállomással. Három antennát is készítettem, ám az első kettőt hiába szereltem fel. A harmadikat, amellyel korábban a rádióamatőr-műholdakkal kísérleteztem, már sikerrel jártam – árulta el Hegyi Lóránd. A Hódmezővásárhelyi Rádió Klub elnöke az antennát a saját háza udvarán földbe szúrt, tízméteres katonai antennaárbocra szerelte, s ezt légkábelen kötötte össze a szobájában lévő rádiójával. Aztán egy, a nemzetközi űrállomás pályáját jelző program segítségével hallgatózott az űrbe, közvetlenül a hivatalos összeköttetés előtti napon.

– Telt-múlt az idő, s izgultam azon, hogy Simonyi végre megtörje a rádiócsendet, de nem tette – mesélte az eddig titokban tartott történetét Hegyi Lóránd. – Türelmetlenül vártam, miközben az űrállomás a pályáján egyre inkább a látóhatár felé haladt. Már csak húsz másodperc volt hátra, hogy eltűnjön a horizont alatt, amikor Simonyi végre angolul beleszólt a mikrofonba. Azonnal angolul válaszoltam neki, bemondva a hívójelemet. Ő ezt megismételte, majd megkérdezte, hogyan hallom. Végül bemutatkoztam, hogy Lóri vagyok. Viszonzásul kedvesen „Szervusz, Lóri!" megszólítással üdvözölt. Aztán szinte azonnal megszakadt vele a kapcsolatom – idézte fel a párbeszéd történetét a klub elnöke.

A rövid idő oka

A felhasználható idő rövidségének oka, hogy a Föld felszínétől 360 kilométer magasan keringő nemzetközi űrállomás óránként 28 ezer kilométeres sebességgel halad, s emiatt 9 és fél percig tart, míg horizonttól horizontig átszáguld felettünk. Pályáját az interneten a http://spaceflight.nasa.gov/realdata/tracking honlapon bárki folyamatosan nyomon követheti.

Címkék#technika

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!