211 millióért felújítják a buszmegállókat

190 millió forintos támogatást nyert a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás a Dél-alföldi Operatív Fejlesztési programtól Vásárhely, Mártély, Mindszent és Székkutas közösségi közlekedésének fejlesztésére, azaz buszmegállók felújítására és építésére.

Munkatársunktól

Ez a 211 millió forintos összköltség 90 százaléka. A vásárhelyi munkálatokat már elkezdte a kivitelező Közgép Zrt.

Lázár János polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, Vásárhelyen összesen 63 autóbuszmegállót újítanak fel, s a jövőben valamennyi egységes fém-üveg kivitelű, fedett lesz, a Kossuth téri megállókban pedig új utastájékoztató táblákat szerelnek fel. Mártélyon 12, Mindszenten 14, míg Székkutason 7 megálló készül. Az idén október végéig befejeződő beruházás részeként készül el a Kaszap és az Andrássy út kereszteződésében a forgalomirányító jelzőlámpa. Lázár János bejelentette: a közbeszerzési eljárás lezárta után még az idén megkezdődik a Bercsényi és a Táncsics utca felújítása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!