Jobbegyenessel terítették le a vásárhelyi parkolóőrt

Hódmezővásárhely - A 23 éves fiatalember eszméletét vesztette az ütéstől.

Imre Péter

Pótdíjazó parkolóőrt bántalmaztak Vásárhelyen szerdán, a késő délutáni órákban. A 23 éves Csíkos Szabolcsot egy jól irányzott jobbegyenessel terítette le egy 35 év körüli férfi. A parkolóőr elesett, pár másodpercre az eszméletét is elvesztette. A szája felrepedt, a bal szeme alatt felduzzadt az arca – nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

– A beszólások mindennaposak, de ilyen még nem történt velem – árulta el Szabolcs. – A Zrínyi utca elején fotóztam egy szabálytalanul parkoló kocsit, és már messziről kiabálást, szitkozódást hallottam. Két kerékpárost pillantottam meg, és amikor közelebb értek, azt mondták: miért fotózom a gépkocsit, és mi, pótdíjazók vagyunk a város szemetei, mert megbüntetjük az autósokat. Azt kérdeztem: miért zavarja őket, hogy a munkámat végzem, talán az övék a jármű? Ekkor már 6–8 méterre elhaladtak, de megálltak, letámasztották a kerékpárt, és az idősebb odajött hozzám. Folyamatosan lökdösött, miközben azt mondta: ki vagyok, hogy ilyen minősíthetetlen hangnemben ordibálok, vele a diszkóban sem mernek feleselni, és ne tartsam fel őket, mennek kukoricát lopni. Egyébként nem kiabáltam, és csak a jó szándék vezérelt. Ekkor fél méterrel hátrébb léptem, és újra megkérdeztem, mi a problémája velem. Ezután ütött meg, arra eszméltem, hogy a földön fekszem.

Csíkos Szabolcs azt mutatja, hol bántalmazta a 35 év körüli férfi. Fotó: Karnok Csaba

Csíkos Szabolcs azt mutatja, hol bántalmazta a 35 év körüli férfi.
Fotó: Karnok Csaba

A rendőrséget egy közelben parkoló Ford vezetője értesítette. A rendőrök 2 perc alatt kiérkeztek a helyszínre, és alig negyedóra elteltével, a Csíkos Szabolcstól kapott személyleírás alapján elfogták a bántalmazót, aki a kihallgatás és a szembesítés során részben beismerte tettét, s az is kiderült, feltehetően ittas volt – mondta el a pótdíjazó.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: ha valaki parkolóőrt bántalmaz, az közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősül, az ilyen egyének fokozott büntetőjogi védelmet élveznek. A vásárhelyi speciális eset – közölte a sajtóreferens –, mert Csíkos Szabolcs szerződéssel dolgozott, még nem véglegesítették, ezért „csak" garázdaság miatt folytatnak eljárást, ami szintén büntethető szabadságvesztéssel.

Verés, fenyegetés

A közelmúltban öt, a vásárhelyihez hasonló eset történt az országban. Budapesten metróellenőrt és buszvezetőt ért atrocitás, míg Ózdon a fenyegetőzőt a helyi rendőrkapitányságig vitte a buszsofőr. Szegeden busz- és villamosvezetőre támadtak ingerült utasok.

Címkék#rendőrség
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!