60 székkutasi maradt víz nélkül

Székkutas - 20 lakásban 60 ember maradt vezetékes víz nélkül két héttel ezelőtt Székkutason. A hálózatot működtető takarékszövetkezet többször figyelmeztetett, mielőtt elzárta az elavult vezetékrendszert. Az önkormányzat nem tud segíteni.

Korom András

Vezetékes víz nélkül maradtak két hete a Mágocsi út melletti, egykori állami gazdaság telepén élő székkutasiak. Az érintett 20 lakásban élők többsége saját nortonkutat fúratott. Hármuknak viszont nem volt rá pénze. A három sorházból és két különálló lakásból álló tanyasor az ötvenes évek végén épült. A vezetékes vizet a szomszédos irodaház területén fúrt vízműből kapták. Egészen mostanáig.

– Közel egy évvel ezelőtt jeleztük a székkutasi polgármesternek, idén tavasszal írásban közöltük az önkormányzattal és az érintett lakókkal is, hogy kénytelenek leszünk megszüntetni a vízszolgáltatást – mondta Magyar Lászlóné.

A Partiscum XI Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója. A pénzintézet úgy jutott a 10 hektáros területhez, hogy hitelt nyújtott az előző tulajdonosnak, aki fizetésképtelennek bizonyult. Magyarné kifejtette, az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség megkeresése után kiderült: a vízmű és az elavult vízvezetékrendszer nem felel meg az uniós jogszabályoknak, azaz teljesen új rendszert kellene építeniük. – A pénzintézeti törvény kizárja, hogy vízügyi szolgáltatást végezzünk, ráadásul a vízdíjat sem mindenki fizette – fejtette ki Magyar Lászlóné. Hozzátette: a vízügyi felügyelőség határozata értelmében a kutat le kellett zárniuk.

Paku Ferencnének nem telik saját kútra. Sárgállik a víz a pohárban. Fotók: Segesvári Csaba

Paku Ferencnének nem telik saját kútra. Sárgállik a víz a pohárban.
Fotó: Segesvári Csaba

– Áprilisban kaptunk egy levelet arról, hogy készüljünk fel, mert megszünteti a vízszolgáltatást a takarékszövetkezet, ám akkor nem történt semmi. Most ősszel újabb levelet írtak, hogy elzárják a vizet. Nem hittük, hogy megteszik – panaszolta Tamás Gáborné és Kocsonya Jánosné.

A húsz lakásban közel hatvanan élnek, többségük nyugdíjas. Aki csak tehette, megfúratta a saját kútját 120–150 ezer forintért. A csak 40–60 méter mély kutakból nem ivóvíz jön, az itt lakók mégis ezt isszák. Megtudtuk: a vezetékes vízben is lebegett valami, hiába tisztították ki. Kocsonya Jánosné fia viszont műanyag ballonban hordja a vizet a szomszédoktól. Automata mosógépüket úgy használják, hogy felöntik vízzel.

Kocsonya János ballonnal hordja a vizet a szomszédból. Édesanyja tartja a lábast.

Kocsonya János ballonnal hordja a vizet a szomszédból. Édesanyja tartja a lábast.
Fotó: Segesvári Csaba

Nem lesz saját kútja Paku Ferencnének és az őt gondozó, szintén nehezen mozgó fiának, mert nincs rá pénzük. A 84 esztendős asszony elárulta, a vizet most a szomszédban élő keresztlánya hordja nekik. A konyhaasztali kancsóban lévő víz sárgás színű és fura szagú volt.

Nem lesz lajtos kocsi

Székkutas polgármestere lapunknak elmondta: jogász segítségével vizsgálták meg az ügyet, de nem tudtak segíteni. – Nem önkormányzati feladat, hogy a tanyán élők ivóvizét biztosítsuk. Kihelyezhetnénk egy lajtos kocsit, de ez télen befagyhat, illetve tartunk attól, hogy az esetleg egymással rossz viszonyban álló szomszédok beledobnak valamit a vizébe – mondta Varga Sándor.

Ezek is érdekelhetik