Gyerekeket molesztált a játszótéren?

Hódmezővásárhely - Személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a vásárhelyi rendőrség egy helybeli férfi ellen. Szülők jelentették fel pár hónappal ezelőtt. Az édesanyák szerint obszcén szavakat mondott gyermekeiknek, és megérintette őket a játszótéren.

Munkatársunktól

Szülők jelentették fel pár hónappal ezelőtt azt a hódmezővásárhelyi férfit, aki ellen személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a rendőrség. Az édesanyák – akik kérték, ne írjuk le a nevüket – tegnap azt mesélték, hogy a város egyik játszóterén a férfi obszcén szavakat mondott kiskorú gyermekeiknek, megérintette őket, és pénzt akart adni nekik. Az anyukáknak a gyerekek azt állították, hogy fényképezte is őket. A szülők szerint az eset lelkileg megviselte a csemetéiket. Egyikük fia például azóta nem mer egyedül közlekedni.

A férfit – aki egyébként a hódmezővásárhelyi Erzsébet-kórház felnőttorvosa – azonnali hatállyal felfüggesztették a munkavégzés alól.

A nyomozás híre megdöbbentette Kallai Árpádot, az intézmény főigazgatóját. Lapunknak tegnap azt mondta, miután kiderült, rögtön fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett ellene, azóta az orvos nem gyakorolhatja a hivatását. Megtudtuk azt is, hogy az érintett doktor hosszú évek óta dolgozott az intézményben. Kallai hangsúlyozta: munkája során soha nem merült fel annak a gyanúja, ami miatt most nyomozás folyik ellen.

Az ügyben még tart a nyomozás – tudtuk meg Szenti Szabolcstól, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. Hozzátette: büntetőjogi szempontból nem merült föl pedofília gyanúja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!