Lovasklub és olvasókör is nyert pályázati pénzt

Hódmezővásárhely - A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület, vagyis a helyi Leader akciócsoport a jövőben kevesebb pénzből működhet – közölte a Leadert működtető Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület elnöke, Szél István a szervezet legutóbbi közgyűlésén.

Munkatársunktól

Azt is bejelentette: kilenc nyertes pályázat kapott pénzt terve megvalósítására. A Tiszta Szívvel Egyesület és annak alapítványa is 613-613 ezer, a Székkutasi Lovasklub 1,1 millió, a Visszhang utcai Olvasókör 604 ezer, a HFC labdarúgócsapata 946 ezer, a sportágválasztóra a megyei szabadidős sportszövetség 1 millió, az Újkishomoki Olvasókör Egyesület 537 ezer, a Szikáncs Jövőjéért Egyesület 644 ezer forintos támogatást kapott, valamint a vásárhelyi kistérség terveit is kedvezően bírálták el.

Júniustól 70 millió forintig pályázhatnak székkutasiak és mártélyiak vállalkozás beindítására, működtetésére, például eszközbeszerzésre, épületrekonstrukcióra, míg a turisztikai fejlesztések keretösszege 64 millió. Szeptember 1-jétől a vidéki örökség megőrzésének 330 milliója önkormányzatok, nonprofit szervezetek, kisebbségi önkormányzatok pályázataihoz használható Mártélyon, Székkutason és Vásárhely külterületén, míg a falufelújítási program keretösszege 180 millió forint. Rendezvényekre, eszközfejlesztésre, képzésre, kiadványok szerkesztésére 130 millió van a „kasszában".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!