Kézigránáttal állt bosszút bajtársáért

– A visszavonuláskor óriási volt a fejetlenség, megláttunk egy magyar csapatszállító járművet, megörültünk neki – meséli a megrázó történetet [namelink name="Farkas Pál"]. – Amikor közelebb értünk, láttuk: németek ülnek rajta. Elrekvirálták. Egyik katonánk fel akart kapaszkodni rá, de gyalogsági ásóval levágták a kezét. Iszonyatosan dühös lettem, egy köteg kézigránátot dobtam közéjük. Az egyiket kibiztosítottam...

Farkas Pál a régi fényképekkel. 1945 után kezdődött a második élete. Fotó: Karnok Csaba

A vásárhelyi Nyugdíjas Lakóparkban élő, szentesi származású Farkas Pál január 29-én ünnepelte 95. születésnapját. Hat elemit végzett, dolgozott a Pallavicini-uradalomban, aztán kovácsinasként. 1938-ban a repülőkhöz jelentkezett, navigátor, fedélzeti géppuskás lett.

– Debrecenbe kerültem, ott képeztek ki ejtőernyősnek – mai kifejezéssel élve deszantosnak –, és 1940-ben a délvidéki bevonuláskor bevetettek. Sokunkat a levegőben lőttek le, 1800 halottunk volt, jómagam lábszárlövést kaptam, és légnyomást. Ezután Szegedre helyezték a 14. tábori tüzérosztályhoz, majd a páncélosokhoz került, és az orosz frontra.

Katonaként több frontot megjárt.

– Szép nyári nap volt. Egy tóhoz érve mindannyian levetkőztünk és fürödtünk, közben a fejünk felett elhúzott egy szovjet repülő. Mondtam, jó lesz cihelődni, ez felderítő volt, mindjárt jön a többi. Leintettek. Kisvártatva meg is érkezett hat repülőgép, elkezdtek bennünket géppuskázni. Kirohantunk a tóból, mindenki magához vett egy ruhakupacot, sebtében felöltözött és futott. A fiút, aki az én ruháimat magához vette, a felismerhetetlenségig szétlőtték. A zubbonyban talált iratok alapján azonosították, így jutottak arra, hogy meghaltam. A szüleimet is értesítették – ezt később természetesen korrigálták.

A kurszki tankcsatában négy nap alatt három tankot lőttek ki alóluk.

Pali bácsi nem sérült meg, mert a leg- erősebb páncélzat mindig a vezetőt védte.

– Hazafelé menekülőben még ránk parancsoltak, maradék nyolcvan páncélosunkkal hajtsunk végre ellentámadást, háromezerrel szemben. Az eredmény nem lehetett kétséges – idézte fel Farkas Pál. Volt német fogságban, sebesültként – 1944 őszén – kórházban Szentesen.

A II. világháborút követően a csehországi Táborvárosból tíznapos gyalogmenettel, 700 kilométert megtéve érkezett Sopronba. Majd a Déli pályaudvar következett, ahol egy tál meleg étellel és 400 pengővel fogadták a hazatérőket. A pénzből egy kiló szőlőt vásárolhatott. Kovácsként dolgozott, majd Dunakeszire került a járműjavítóba, később Szentesre a gépgyárba – onnan ment nyugdíjba. Három gyereke, három unokája és két dédunokája van. Szabadidejében szívesen olvas és fejt keresztrejtvényt.