240 diákmunkást várnak önkormányzati cégekhez

Vásárhely térségében 240 diákot foglalkoztatnak idén a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett nyári diákmunkaprogramban.

Antal Sándor

A nappali tagozatos, 16–25 év közötti tanulóknak a járási hivatal foglalkoztatási osztályán kell jelentkezniük.Munkába július 1-jétől állnak önkormányzati fenntartású intézményeknél, cégeknél – tájékoztatott tegnap Juhász Tünde kormánymegbízott a vásárhelyi Oldalkosár utcai bölcsődében, ahol idén is várják a diákmunkásokat.

A bölcsiben várják a diákokat. A kistérségi társulás intézményeidén összesen 80-an dolgozhatnak. Fotó: Antal Sándor

A bölcsiben várják a diákokat. A kistérségi társulás intézményeidén összesen 80-an dolgozhatnak. Fotó: Antal Sándor

Törjékné Pásztor Ildikó, a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal foglalkoztatási osztályának vezetője elmondta, a családok és a diákok várják ezt a lehetőséget, a betöltendő állásokra kétszeres a túljelentkezés. A fiatalok napi 6 órában dolgoznak, fizetésük a minimálbér időarányos része.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!