Vendéglátóhellyé alakítanák át a vécét Vásárhely főterén

A városháza tervei szerint Hódmezővásárhely főterén az egykori nyilvános vécéből vendéglátóhelyet alakítanának ki. A járókelők, akiket megkérdeztünk, egy kivételével azt mondták, hiába lenne felújítva az épület, nem szívesen mennének oda enni.

Kovács Erika

A városháza tervei szerint Hód­­mezővásárhely főterén az egykori nyilvános vécéből vendéglátóhelyet alakítanának ki. A járókelők, akiket megkér­deztünk, egy kivételével azt mondták, hiába lenne felújítva az épület, nem szívesen mennének oda enni. Márki-Zay Péter a Facebook-oldalán tette közzé a Kossuth téri nyilvános vécé átalakításának látványterveit. „Két problémát szeretnénk megoldani egyszerre, amikor a Saci büfé sokakat zavaró haj­­nali forgalmát az Oldalkosár utcai lakóövezetből a Kossuth térre tervezzük átvinni. A mellékhelyiségként már régóta nem üzemelő Kossuth téri épületet teljesen átépítve kulturált, mosdóval felszerelt vendéglátóhelyet alakítunk ki, olyan helyen, ahol a pihenni vágyókat ez péntek-szombat éjszaka sem zavarja."


Az Oldalkosár utcán élők la­­punknak elmondták, nem a büfével van a bajuk, hanem azokkal, akik oda járnak.


– A fiatalok nagyon hangosak és szemetelnek. A büfés nem győz utánuk takarítani – mondta Illin Ferenc Károlyné.

Az épületben közmunkások munkaeszközeit tartják. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

Az épületben közmunkások munkaeszközeit tartják. FOTÓ: KOVÁCS ERIKA

– Hétvégén, hajnalban kezdik a ramazurit, amikor már va­­lahol jól leitták magukat. Or­­dibálnak, veszekszenek, időnként szex is van, meg megy a füves cigizés. Többször hívtunk már rendőrt. Tűrhetetlen, amit csinálnak – tudtuk meg Lendvainé Katitól. A hölgy szerint nem biztos, hogy az a megoldás, hogy megszüntetik a büfét. Olyankor is ott vannak a fiatalok, ha nincs nyitva.


A Kossuth téren több em­bert megkérdeztünk, mit szólnának, ha a hajdani nyilvános vécéből vendéglátóhely lenne.


– Nem tartjuk jó ötletnek. Hiába építenék át, ez a hely csak a vécére emlékeztetne – mondta Ferenczi Zsoltné.


– Szegeden is van ilyen. En­­gem nem zavart, hogy előtte mi volt. Szerintem a turisták szempontjából is jó lenne ide egy lángosozó vagy hamburgeres – említette meg Kun Flórián.


Vas Mária és Kiss Eszter is azt mondta, nem szívesen menne be a vécéből átalakított vendéglátóhelyre.

– Bontsák el, és építsenek egy új épületet, ha lángosozót akarnak, ami nem is idevaló a városháza és az Alföldi Galéria tövébe. Legyen inkább újra nyilvános vécé. Egy kulturált illemhelyre jóval nagyobb szükség lenne – említette meg Balogh János.

Címkék#hamburger

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!