240 millió forintos költségvetés Székkuttason

Székkutas - 240 millió forint főösszeggel fogadta el a székkutasi képviselő-testület az idei költségvetést.

Munkatársunktól

[namelink name="Szél István"] polgármester elmondta: nem volt nehéz hiány nélkül tervezni, mert az elmúlt 2 év alatt néhány racionalizáló intézkedést már megtettek. Az iskola fenntartását korábban átadták a kistérségi társulásnak – már állami fenntartású, összevontak intézményeket és létszámleépítést is végrehajtottak. Döntést is hoztak a racionalizálás jegyében – megszüntették önálló intézményként az öregek napközi otthonát, így spórolnak a vezetői pótlékon, illetve egy munkatárs másik intézményben dolgozik majd. A képviselők döntöttek arról is, hogy a külterületi adó mértékét négyzetméterenként 10 forintról 60 forintra emelik, ez a termelőszövetkezeteket, a gazdasági társaságokat érinti. A lakosok terheit nem akarták már növelni – tette hozzá a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!