3 és 80 éves önkéntes is segített a régészeknek

A csomorkányi templomrom környezetének régészeti bejárására vállalkozott a Tornyai János Múzeum. A hétvégén önkéntesek is dolgoztak a négy négyzetkilométeres területen, a szakemberek irányítása mellett önállóan kutathattak. Sokan éltek a lehetőséggel.

Kovács Erika

– A csomorkányi templom körül a középkorban egy mezőváros állt, amelyet 1595-ben égettek fel, pusztítottak el a törökök. Célunk, hogy megmentsük az abból a korból maradt emlékeket – mondta Béres Mária, a kutatást vezető régész.


– A felszínen lévő cserepek segítségével be tudjuk határolni, hogy az érintett telkeken élő családok mivel foglalkoztak.

 

Galéria kép


– A 70-es években légi felvétel készült az egykori Csomorkány területéről, ami egy geodéziai térképhez kellett. Ehhez a térképhez igazodóan most mi is 20×20 méteres négyzethálókban tűztük ki az átfésülendő területeket. Így a légi fotón látható telkeket össze tudjuk párosítani a feltárt emlékanyaggal. Ennek köszönhetően kirajzolódik előttünk a település szerkezete is – magyarázta a régész.


A kutatás szántóterületen zajlott. Béres Mária hangsúlyozta, a leletmentés a 24. óra utolsó másodpercében történik. Tíz év múlva már nem lesz mi után kutatni ezen a területen. A mezőgazdasági munka során ugyanis annyira összetörtek a cserepek, hogy vannak, amelyek már csak akkorák, mint a kisujj körme.


A hétvégi terepmunkán megtalálták többek között egy kovács- és egy üvegesműhely helyét is, amire a munkafolyamatok melléktermékei utaltak.


– Nagyon hálásak vagyunk az önkénteseknek. Szombaton és vasárnap is mintegy 40-en segítették a kutatást. Volt itt 3 éves kisgyermek is, a legidősebb önkéntesünk pedig csaknem 80 éves volt. A feladatuk az volt, hogy a 20×20 méteres parcellákat precízen járják be, gyűjtsenek be minden leletet.

 

Galéria kép


Az egyik kislány például Árpád-kori orsógombot talált, volt, aki középkori késtöredéket, más kösöntyűdarabot, vagy olyan gombot, amit a középkorban veszítettek el. Legfőképpen azonban háztartási eszközök, például főző-, tálaló- vagy tárolóedények darabjai kerültek elő.


Béres Mária elmondta, a leletek a múzeumba kerülnek, ahol szakemberek dolgozzák fel az emlékanyagot. A kutatás nem áll le, tovább folytatják. Azért mostanra időzítették a leletmentést, mert a területen hamarosan kezdődik a tavaszi vetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!