3 éves lett a vásárhelyi Ezt válaszd! - Háromféle mozgással és tortával ünnepelték a szülinapot

Három éves az Ezt válaszd! program. Hódmezővásárhelyen ugyanennyi mozgásformával és két hatalmas tortával ünnepelték az ingyenes szabadidős sportot.

Kovács Erika

- Volt egy álmom, hogy hetente legalább egyszer mindenkinek legyen esélye egy jó edzésre - mondta az Ezt válaszd! program 3. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Bagi Mátyás cross trainer.


- A Csongrád Megyei Szabadidő Sport Szövetségnél, ahol titkár vagyok, azt mondták, csapjunk bele, valósítsuk meg az elképzelést. Vásárhelyen pedig nyitott fülekre találtunk. Az edzések idejére megkaptuk a sportcsarnokot. Azóta hétről hétre, alkalmanként átlagosan 100-an vesznek részt az ingyenes edzéseken. Ma már a megyében is számos településen, de az országban is sokfelé követték a példánkat.


A születésnapi program fő támogatója a Szeretem Vásárhelyt Egyesület volt. 

3 éves lett a vásárhelyi az Ezt válaszd!. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

Háromféle mozgásforma közül választhattak a program résztvevői. Lehetett spinningelni Bese Katával, cross trainingezni a felnőtteknek Bagi Mátyással, a gyerekeknek pedig Bagi Fannival. Mindezt egyidőben, Jackwell-nek köszönhetően élő Dj showval. A Hódtói Sportcsarnok telt házas volt.


- Három év, 150 alkalom és 15 ezer ember... Ennyien csatlakoztak Vásárhelyen az Ezt válaszd rendezvényhez. Nemcsak mozogni tudtak, hanem közösséget is teremtettek - mondta a megnyitón Juhász Tünde, a Szeretem Vásárhelyet Egyesület egyik alapítója. 


Süli András, a Csongrád Megyei Szabadidő Sport Egyesület elnöke kiemelte, tavaly Csongrád megyében 80 ezer ember mozgattak meg az Ezt válaszd! programmal. 


A születésnapi edzés jótékonysági célokat is szolgált. Gojdár Tamás felépülésére gyűjtöttek, aki nemrég stroke-on esett túl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!